Az ötödik hónap végén, a hatodik hónap elején egyre nagyobb a hasam, azzal viccelődik a rokonság, hogy lassan talicskán kell tolni. Az biztos, hogy óriási, és egyre több ér szövi be a hasam és a mellem, vastag és pókhálószerű erek. De a hasamon kívül nem nagyon rakódott le zsír máshova, ha engedélyeznék, nagyon mozgékony lennék, de fő az óvatosság és a fegyelem.
A 22. heti vérvétel eredményeim nem túl biztatóak a háziorvos szerint, aki extrém kilengéseket lát, de a nőgyógyász megnyugtat, hogy terhesség, főként ikerterhesség esetén elfogadhatók ilyen értékek.
Magas a koleszterinem (2,6-5,2 helyett 8,1 mmol/l) és a triglicerid-értékem 0,4-1,7 helyett 3,2 mmol/l), a CRP-m (10 mg/L alatt helyett 14), a süllyedésem (3-15 helyett 70 mm/ora) meg egyenest az egekbe szökött.
A 23. heti nőgyógyászati ultrahang és kivizsgálás előtt nagyon nyugtalanul alszom, egész éjjel ébren vagyok, a picik is folyton rugdalóznak. Azon izgulok, rendben lesz-e a méhnyak és a méhszáj, nem rövidült-e tovább.
A babák nagyon szépen fejlődnek, minden méretük stimmel, 30 cm felett vannak, 660 és 600 grammosak.
A fiú
A lány
De sajnos a méhszájammal kapcsolatos eredmények könnyeket csaltak a szemembe. Talicskán biztosan nem fognak tolni, mert be kell feküdnöm kórházba, minél előbb. Minden nappal rosszabbodhat a helyzet. A picik érdekében jobb, ha időben megyek, mert a folyamat hamarabb fékezhető. 1,5 cm-re rövidült a méhnyak (a két héttel korábbi 2,5 cm-ről), a belső méhszáj is nyílik, pedig minimálisat keltem fel, sehova nem mozdultam ki, csak egyszer vérvételre, meg most a kivizsgálásra, csak mosdóba jártam, zuhanyozni és fogat mosni és az asztalnál ettem. Azt hittem, velem ez nem történik meg, nem fogok a hatodik hónap elején kórházba kerülni, pedig mindvégig tudtam, hogy nem lesz könnyű a terhességem, de bizakodó voltam. A védőnő azt javasolta, hogy főleg ne aggódjak, fontos a kicsiknek is a nyugalom, a pozitív gondolatokat engedjem magamhoz. Orvosi felügyelet alatt leszek, úgy kihúzhatom sokáig, persze semmire sincs garancia.
Mégis mit nyújthat a kórház? Bent sem tudnak többet tenni, csak szigorúan minimalizálni a mozgást, kötelező pihenést garantálnak, ágyhoz hozzák az ételt, felemelik az ágy lábrészét, és gyakoribb vizsgálatok lesznek, amihez ugye nem kell felállnom, felöltöznöm, odautaznom stb. Katétert nem raknak fel, mert az idegen test lenne, fertőzést okozhatna. Bevarrni nem javasolt, mert az vérzést idéz elő és az elállításához méhösszehúzódásokat produkál a szervezet, ami szintén veszélyes és előrehozott koraszüléssel járhat.
A férjem azzal nyugtat, hogy igenis, a kórházban jó helyen leszek, hiszen nem kell mentőt hívni és azzal is időt veszíteni, hanem azonnal, helyben tudnak segíteni. Arra kér, pihenjek, a piciknek is jobb, ha nem aggódom. Már pénteken befeküdhetnék, csak két nap a különbség és nagyon sok múlhat rajta. Ha baj történne, vagy csak romlana a helyzet, mindig vádolnám magam, hogy többet megtehettem volna. Csak egyszer kell ezt tennem az életben, és két csillag életét tenném könnyebbé. Látogatni fog, amikor tud, bevisz nekem mindent, amit csak kérek. Két hónap nem a világ vége és nem a frontra megyek. Szerinte nem kérdés, mit kell tenni. Néhány év múlva eltörpül ez a pár hét az örömünk mellett. Megeshet, hogy érzik a picik, hogy mennyire várjuk őket és ezért akarnak mielőbb kibújni. Ezért mondogatom nekik, hogy maradjanak még, ne siessenek.
A barátnőm is azt mondja, hogy ezt a pár hetet fejem állva is kibírom, ha a gyerekek egészsége a tét.
Másfél hét múlva betöltöm a 24. hetet, ami vízválasztónak számít, innentől koraszülött a megszülető magzat, vagyis már infans. Míg ezen a héten 17 %, a 24. héten már 49 %, a 25. héten 67% az életbenmaradási esély.
Nem gondolhatok csak kettőnkre, hogy mi nem leszünk együtt. Amikor életünk végéig együtt lehetünk négyesben. Azt is megemlítette mosolyogva, hogy "életemben utoljára legényéletem lesz".
A helyzet napos oldalát kell néznem, hogy nem lett nagy baj, mint az egyik ismerősömmel, aki sétált az utcán, összeesett és csak a kórházban tért magához, elvesztette a babáját. Neki is méhszáj elégedetlensége lehetett, és többször nem is próbálkozott teherbe esni… Jó orvosom van, nagyon odafigyelt rám, időben észrevette a bajt, és ez nagyon fontos.
A fertőzéseket kezelni kell, bórsavas hüvelykúppal, és amíg nem fekszem be, napi egy vérhígító injekciót kell beadnom a sok fekvés miatt. A kórházból haza már nem jöhetek. Nem is tudom elképzelni, hogy ne üdvözöljem az ajtóban munka után a férjem, ne bújjak hozzá a kanapén, az ágyban. Hogy utoljára fogom megfogni a kezét kettesben az utcán, mielőtt belépek a kórházba. Persze tudom, hogy annál nagyobb ajándék nem kell, hogy két gyermekünkkel térek haza. Kitartást nekünk!
