Úgy döntöttem, hogy május 21-től elkezdek visszaszámlálni, akkor leszek 35+4, és akkor kezdődik az Ikrek hava. Vagy május 25-től, akkor már betölteném a 36. terhességi hetem. Szívem szerint még két hetet terveznék. Kell valami cél, egy fogódzó, hogy tudjam mihez tartani magam, még ha ezek a dátumok önkényesek is, és rajtam kívül más nem tud róla. Megbeszélem a pocaklakókkal és a szervezetemmel, hogy legalább addig húzzuk ki. Az ötödik hónapban kerültem be, most meg a 8. hónapban vagyok, már ez is teljesítmény, de szeretném látni az út végét. Szándékosan nem használom az alagút szót, mert nem volt sötét ez az időszak, sok mindent megéltem és sok hatás ért.
„Hivatalosan” akár másfél hónapig is húzhatnám még, de akkor már abnormális méretűre nőne a hasam. Lefényképeztem felülnézetből, és a szobába tévedők is meglepődnek rajta. A gyomorsav is folyamatosan gyötör, akkor is, ha csak vizet iszom, és annyira húzódik és feszül a bőröm, hogy úgy érzem, szétszakad, hiába is kenegetem. De eddig még babapopsi simaságú. Nehéz felfognom, még ha ilyen méretű is, hogy két baba elfér benne. Biztosan szűkösen vannak, de jól érzik magukat.
A Kismama újság címlapján olvasom: Szeresd meg újra a tested! Én most is szeretem, sőt talán jobban, mint korábban, hisz benne a két kis csibész. A várandósság a has vagy a test méretének változásával is jár, és szülés után, szoptatás idején is nehéz lehet elfogadni, de én nem szenvedek testképzavarban. Hisz a hasnövekedés a terhesség elsőrendű velejárója.
Vérnyomásméréskor beszéltet a nővérke, mert nem bírja bemérni a vérnyomásom, annyira alacsony. Egyszer-kétszer elértem a százat is: tör felfelé, mint a talajvíz, kommentálja örömmel.
Az osztályos orvos a betöltött 34. héttől engedményeket is adna nekem: kivehetnénk a téglát az ágy lábai alól és akár ülve is ehetnék. Még azért óvatosan bíznám el magam… Amikor kijelentéseikkel a terhesség végét prognosztizálják, szeretnék még egy kis időt ráhúzni, ha már eddig bírtuk, hiszen minden egyes bent töltött nap a babáink javára válik.
Az ikres könyvben azt írják, hogy az egyes szülöttek a 39.-40. héten születnek, a kettes ikrek a 37. héten, de sok a 34.-36. héten, és az ikerterhességek 40-60 %-a koraszüléssel végződik. A kettes ikrek átlagos születési súlya 2200 gramm. „A 33. héttől az ikermagzatok növekedési üteme lelassul.” Az adatok megnyugtatnak, mert körülbelül statisztikán belül leszünk.
Egyre nagyobb az alvásigényünk – mind a magzatoknak, mind a kismamáknak, napközben is elalszunk. Igaz, az is hozzájárul az aluszékonyságunkhoz, hogy néhány reggel félholtan ébredünk, az új lány annyira horkol, hogy beleremegnek a falak, a szemközti szoba lakóinak még a szobájuk ajtaját is be kellett csukniuk, hogy valamelyest tudjanak aludni. Reggel átjött az egyik lány CTG-zni, és közölte, hogy valaki nálunk úgy horkolt, mint egy részeg gyári munkás. Utánakerestem ipari füldugónak is, amit az útépítők használnak, az Obiban kapható, de még csak gyógyszertárit szerzett be a férjem. Egész nap kóválygunk emiatt, nem tudok se filmre, se könyvre összpontosítani. Mindig volt zavaró tényező a szobában, de ilyen mértékű még nem. A viziten csak a vállukat vonogatták, végül a főnővér megbeszélte vele, hogy polcolják fel deréktájtól felfelé az ágyát. Valamelyest javult a helyzet. Én magamban csak traktornak becézem őt. Egyébként diszkoszvető-vasgyúró-súlyemelő fajta. Kaját is rengeteget hozat be, telefonbeszélgetései nagy részét szintén a kajatéma tölti ki. Telepakolta a hűtőnket, pedig mindenki igyekszik csak a saját polcát használni és mértékkel behozatni hazait. Megkértem, hogy legalább a polcom felét használja, ne keverje a kajánkat, mert minimális időt állhatok, nem akarom keresgéléssel tölteni az időt.
Sajnálom őt, mert nem tehet a horkolásáról, és ígérte, hogy igyekezni fog akkor elaludni, amikor mi már elalszunk, de nem igazán sikerül neki, mert amint leteszi a fejét a párnára, azonnal horkolni kezd, és mi még ébren vagyunk. Azt mondta, az egész családja nagyon horkol, és az anyja is meg tudta szokni az apja horkolását. De én nem akarom az övét megszokni, pedig még hat hétig szeretné húzni :( Jellemzéséhez az is hozzátartozik, hogy az volt a legnagyobb élménye, hogy egy hét után hazaengedték, és tévézhetett.
Számunkra azonban az a legfontosabb, hogy alakul babáink otthoni élettere. Meglett a kiságyuk, csodás érzés, hogy ott áll a hálószobánkban! Kókuszmatracunk, matrachuzatunk és rácsvédőnk is van már. Persze tejmelegítőt is rásóztak a férjemre plusz pénzért, mert szerintük az ikreseknek hasznára válik. Meglett a két autósülés-babahordozó, és lassan pelenkázót is szerzünk.
A pelenkázó és a kádtartó kiválasztásánál arra figyelmeztettek a lányok, hogy ügyeljünk a megfelelő magasságra, hogy óvjuk a derekunkat és a hátunkat, mert napi tizennyolcszor pelenkázik az ember, sokat hajlong, pelenkázásnál, fürdetésnél egyaránt.
Néhány sztori ismét eljutott a szobánkba is. Az egyik szobában egy kismama a nyolcadik gyerekét várja, kétszobás lakásban laknak, az egyikben a hét gyerek és az anya alszik, a másikban az apa. Úgy ülik őt körbe látogatáskor, mint az orgonasípok. Olyan lányokról is hallottam, hogy nem bírnak teherbe esni, stimulálják őket, és ezáltal kimerítetik a petesejtkészleteiket. Egy ikres kismama megszült, 2300-ra és 2400-ra becsülték a babák súlyát és 1900 meg 2900 grammal látták meg a napvilágot.
Kapnék munkát is az utolsó hetekben, el is gondolkodtat, de kicsavarodva tudok csak gépelni, és valószínűleg egyszer vagyok várandós az életemben, szeretném teljes egészében átélni a babavárást meg az anyaságot. Mivel nem tudják megjósolni a császármetszés időpontját – lehet akár a jövő hét is, de természetesen jobb lenne tovább húzni – nem akarom félbehagyni, netán azon izgulni, befejezem-e. Meg kivizsgálások, ultrahangok stb. is lassítanák, megakasztanák a munkát.
A szobatársnőm szépen magyarázza el a hatéves fiának, hogy miért kell bent lennie. Nehogy a kistesót hibáztassa. Anyának sokat kell pihennie. Én mondtam, hogy nem pihensz eleget, felelte a kisfia és hozzábújt.
Minden kismama igyekszik betartani az orvos utasításait, nem venné a lelkiismeretére, ha baja esne a babájának. Sok kismama meg rágyújt naponta többször. Mi mindnyájan aggódunk a babáinkért, ők meg rá se hederítenek, hogy megvonják maguktól az élvezeteket.
Egy mélyhangú, nagydarab asszony éjjel tizenegy körül megállt az ajtónkban és rákezdte: „Titeket zavar, hogy mi jól érezzük magunkat és hangosan nevetünk? A nővérke mondta. Mi sem szólunk bele, hogy ti mit csináltok.” Mire felocsúdtunk és reagáltunk volna, eltűnt, aztán kiderült, hogy a szomszéd szobából panaszkodtak rájuk.
A CTG-zés miatt továbbra is sokan mérgelődnek. Horkoló szobatársnőm abnormális mennyiségű süteménnyel és kólával tömi magát. Az nyugtatja, hogy másnak is visszadobják és megismételtetik a CTG-jét. Nem tud a gyerek parancsszóra szép íveket csinálni. Ez egy önálló egyéniség, érvelnek, nem tudom idomítani őt. Felrázni nem fogom.
Férjem folyton agyonpuszilgatja a hasam, beszél kicsi babáinkhoz. Hálás a kitartásomért, én meg a biztatásáért. Mit vegyek neked, ha hazajössz? Semmit. És én neked, hogy ennyire vársz minket? Te hozol haza két aranycsillagot.
Hiányzott apuci?, búgja a hasamnak. Apucinak hiányoztatok.
Módosítottuk a dalunkat is, illetve pluszban hozzáénekeljük a nagylány és a legény után, hogy
anyánál és apánál is nagyobb leszek én.
A névnapomat bent töltöm, kaptam apróságokat, meg muskátlit otthon az ablakokba. A páromék a szabadban majálisoznak, grilleznek. Hamarosan én is kijutok a fehér falak közül!
Egy sajnálatos eset is történt a héten: a keddi ultrahangot átrakta a doktornőm, akinek az orvosom átadott, csütörtökre. Az egész hetem arról szólt, hogy a csütörtököt vártam. Csütörtökön lezuhanyoztam, és szinte semmihez nem tudtam kezdeni, csak várakoztam. Kíváncsi voltam, mekkorát nőttek a csillagaink. Négy órakor rákérdezett a szobatársnőm a nővérszobában, mi a helyzet. A doktornőnek el kellett mennie, és egész nap a műtőben volt, tizennyolc ultrahang közül hármat tudott elvégezni. De arra sem méltatott, hogy üzenjen? A mellőzöttség érzése kerekedett felül rajtam. Ő a fogadott orvosom, nála terveztem a szülést, és a mobilszámát sem adhatják ki? Leginkább az zavar, hogy bárkihez lemehettem volna a héten ultrahangra, de megbeszéltem vele, és meghiúsult. Hogyan bízzam így benne? Ilyen alapon bármelyik ügyeletes orvosnál is szülhetek, őket sem ismerem. A férjem kéri, hogy ne legyek szomorú és ne sírjak, mert megérzik a babák. A volt dokimat nem akarom ezzel zavarni, az osztály életébe nem tud beleszólni, és ha a doktornőm egész nap műtött és amiatt hanyagolta el egyéb feladatait, ezzel sem tud mit kezdeni. A lényeg, hogy tudom, nagyon jól vannak a pöttömjeink, még ha a mai találkozásunk el is maradt.
Aztán jött a felvidítóbrigád, és átment rajtam a rosszkedv. A férjem azzal biztat, hogy legalább nem terheltem a méhszájam, és ha nálam indult volna be a szülés, ő sem örült volna, ha egészséges gyerekű kismamák ultrahangjai miatt rohan el. És benntartózkodásom alatt más kismamáknak is elmaradt az ultrahangja, nem is egyszer, és a fogadott orvosaik is ritkán és véletlenszerűen látogatják őket. Talán az elmaradt ultrahang segített abban, hogy továbbra is zárva maradjon a méhszájam.
A pénteki viziten is panaszkodtam, mekkora tragédiaként éltem meg, hogy a tíz hetes bevett rutinomban törés történt, pedig ígérték, hogy folytatódik a bevett rendszer. De csak megmosolyogtak, és túlzásnak találták a heti kivizsgálást. A dokim elment, egy másik pedig szabadságon van, ezért történtek az elmaradások és csúszások.
A férjem fizetne 4D-s ultrahangot, hogy lássuk őket, de én úgy vagyok vele, hogy két hét múlva biztosan találkozunk, nem siettetném a dolgot…
