Immár két hete fekszem kórházban. A feje tetejére állt az életem, de a személyzet kedves, és érzem, jó kezekben vagyunk, odafigyelnek ránk, rendszeresek az ellenőrzések. Többször vettek tőlem vért, vizeletet adtam le kétszer, minden reggel ötkor vérhígító injekciót kapok, és amint bejöttem, két nap egymás után tüdőérlelő injekciót is kaptam (4 hét múlva ismétlik, hogy ha extrém koraszülöttek lennének, tudjanak valamennyire lélegezni). Két ultrahangon is voltam – minden kedden megyek. Szerencsére maradt az 1,5-1,3 cm-es belső méhszáj tágulás, reméljük, hogy sokáig így marad. A fertőzések kikezelése is segít a jelenlegi állapot meghosszabbításában, meg az aktuális vérvételek alapján kapok gyógyszereket, most pl. több vasat kell szednem.
Szóval a sosem volt napirendem jól felborult. Öt órakor vérhígító, vérvételek, szomszéd ágyon az infúzió bekötése és ellenőrizgetése, hét körül takarítónők, negyed nyolckor reggeli, majd az első vizit… Délután vérnyomásmérés, este szívhang-ellenőrzés. Ráadásul a harmadik napon megfáztam, pedig évek óta nem voltam beteg. Egyrészt a túl hideg hűtőből ettem, másrészt a sosem pihenő légkondi tett be, keringeti itt a bacikat, a férjem szerint a stressz jött ki rajtam, hogy bekerültem, a doki szerint már kintről is hozhattam. Sokan köhögnek az osztályon, gyakran nyitva a folyosóra nyíló ajtónk, jönnek-mennek a bacik, meg bejönnek hozzánk kismamák is, mert a mi szobánkon van ctg-készülék. Két hete nonstop köhögök, remeg, fáj és húzódik tőle a hasam, belenyilall a kötőszöveteimbe, ezerféle gyógyszert szedek, antibiotikumokat is. Félek, hogy rosszat tesz a babáknak, de védve vannak odabenn és olyan gyógyszereket kapok, amiket terhesen is szedhetek, és jobb kikezelni, mint elhanyagolni. Sok a C-vitamin bennem, lándzsás útifű szirupot iszom, tantum verdét vagy septofortot szopogatok, nyakig be vagyok takarózva, szájmaszkkal védem a többieket, sállal a nyakam, a lányok rendszeresen Influ sprayt fújnak a levegőbe.
Négyen vagyunk egy szobán, mindünk problémás, három fekvőbeteg, egy mozoghat. Négy, öt és tíz hete vannak bent. Nagyon bizakodóak, számukra is minden egyes nap ajándék. Mind nagyon pozitívan állnak a helyzethez, mindent megtesznek a gyerekükért, beszélgetnek, nevetgélnek, nem érzik áldozatnak a babákért vállalt fekvést. A férjeik naponta széles mosollyal jelennek meg az ajtóban.
Egyikükből a huszadik héten dőlni kezdett a vér, mert levált és a belső méhszájra csúszott a méhlepénye. A másiknak ez a negyedik terhessége, kettőt hamar elvesztett, a harmadikat a 21. héten. Most a kezdetektől fekszik, mégis kinyílt a belső méhszája, de már a harmincadik hét közelében jár. Illetve egy ikerterhes, akinek nem egyforma mértékben fejlődnek az ikrei, és magas a vérnyomása. Kettőnek van már egy és két gyermeke otthon, nekik nagyon nehéz az itt töltött időszak, de szerencsére a nagymamák gondoskodnak a picikről.
Kimerít a betegség, a folyamatos, késztető köhögés, a búgó légkeringető, az elhaladó autók felvillanó fényei, a szobatársak beszélgetése mobilon, skype-on, a nyitott ajtó a beszűrődő hangokkal, a látogatók, az idegen közeg, de a körülményekhez képest igyekszem nem zavartatni magam. Olvasgatok, dolgozgatok és pihengetek. Csak a két arany csillagunk jóléte lebeg a szemem előtt. A legfontosabb, hogy szép, egészséges négytagú család legyünk!
