Mintegy tíz nap telt el fekvő helyzetben, és csak a 22. heti teljes vérkép és cukorterheléses vizsgálat miatt mozdultam ki a lakásból. Akkor is autóval mentem-jöttem, és fekvő helyzetben vártam az újabb vérvételeket. A vizsgálatról nem világosítottak fel, csak utolsó éjjel néztem meg az internetet, ahol kiderült, hogy glükózt kéne venni a gyógyszertárban és két óra alatt három vérvételre kerül sor. Korareggel a gyógyszertárak még zárva, így kapunk kölcsön a kórházban, a következő vérvételre hozatok két csomaggal – azt hittem, kétszer kell cukros löttyöt inni. (Vérvétel előtt mindig nyugtalanul alszom, magam is éhes vagyok és a magzatokat is éheztetem, hiszen a tartalékaimból nem tudnak fogyasztani, csak az aktuális bevitelekből – na de egy-egy órát kibírunk.)
Olykor eszembe jut, hogy nem mozdulhatok ki babaruhákat nézegetni, sétálgatni a parkban, nem találkozhatok barátnőkkel egy teára, ebédre, nem kimozdulhatok ki felkészítő tanfolyamra vagy terhesjógára, de sokkal fontosabb cél lebeg előttem, jóval nagyobb a tét: két apróság jóléte és sikeres világra hozatala. Terveztünk hétvégi erdei kirándulásokat, de még egy városi séta is jót tenne. Pocakom engedné, testem igényelné. A napfény is nagyon hiányzik, csak egy bogyóban pótolom sűrített verzióját. Zavar, hogy a férjem tesz-vesz körülöttem, és nem tudok a segítségére lenni (annyit kér csak tőlem, hogy mosolyogjak.) A gép előtt töltöm időm egy részét, hogy befejezzek egy munkát, amellett pedig zenét hallgatok és olvasgatok. Igyekszem minél kevesebb időt állva és ülve tölteni, nehogy a magzatok nyomják a méhnyakam és a méhszájam, minél kevesebb nyomás és súly nehezedjen az alhasi testrészekre. Tudod, mi lesz ennek a vége, kérdezem a párom. Igen, két arany csillag, felel lelkesen. Izomsorvadás, sóhajtok.
Két nagy ajándék lesz a végeredmény, tudom én is jól. A világon a legjobb helyen vagytok, mondogatom nekik. Maradjatok itt minél tovább, érezzétek jól magatokat, nőjetek és fejlődjetek. Nem kell igyekeznetek sehová, lesz még bőven részetek a kinti világból. Most csak így kaphattok meg minden szükségeset, hogy elég erősek legyetek a kinti élethez. Ebben a meleget és tápanyagokat nyújtó védőburokban a legjobb nektek.
Nem gondolkodom lemondásokban, hiszen nagyobb örömet fognak adni, mint eddig bármi, és nagyobb felelősséggel is járnak. Már most tanítanak alkalmazkodni, és még jobban fejre fogják állítani az életünket. Számos új információval lettem gazdagabb a fogantatásról, a kismamák és a magzatok testi-lelki változásairól, olvasok tudományos cikkeket és törzsi hiedelmekről, filmeket nézek. És természetesen a várandósság elméleti oldala mellett nap mint nap megtapasztalom a „gyakorlati” oldalát is, és ez jelenti a legnagyobb élményt. Amióta érzem a rúgásaikat, sokkal nyugodtabb vagyok, mint amikor még nem tudták mindennapi konkrét jelét adni létezésüknek, csak ultrahangon és lelki úton. Két élet formálódik és három szív dobog bennem. (A vérnyomásom a szokásos, 90/60, a pulzusom a terhességem óta 90 felett van, de a fülemben már nem lüktet az ér.) Éjjel-nappal rúgkapálnak, Bajnok is egyre többet és nagyobbakat rúg, erőre kapott. Örülünk, hogy fiú- és lánygyermekből is kivesszük a részünk. (Amikor azt kérdezik, fiú, lány?, a férjem annyit felel, igen. Hirtelen nem is tudnak reagálni. Mindkettő vagy is-is, lenne az adekvát válasz, de nem könnyíti meg a kérdező helyzetét. A főnöke azt mondta, ilyen páros csak a kiváltságosaknak adatik meg J)
Sokszor elmesélem a piciknek, mi történt velem aznap – a tétlenségem ellenére elég változatosak a napjaim – reggel és este pedig éneklünk nekik (Kicsi vagyok én, Cifra palota, Megy a gőzös, Pál, Kata, Péter, Zöldre van a, Erdő, erdő, erdő, Göndör a hajam, Édes álmot, Hull a szilva, Virágéknál). Néha egy-egy nevet változtatunk bennük, hozzájuk alakítjuk a szöveget. Olyan ismerősek lesznek számukra a dalok, hogy születésük után ezekre fognak megnyugodni.
Sokszor csak fekszem, rájuk gondolok vagy elkalandoznak a gondolataim. Nézem a nyersfa ablakkeretet, a mélybarna függönytartót és a vajszínű függönyt. A szemközti háztető cserepeit, cserépkéményeit, három tetőablakát. Egy-egy megpihenő madarat, kusza felhők közt fehér csíkot húzó repülőgépet. A fény változásait az égen, az ablakkereten.
A méhnyak rövidülés foglalkoztat, mások véleményeire is kíváncsi vagyok. Általában 3–5 cm vastag, és 2,5 cm-nél merül fel a koraszülés veszélye (előfordulhat, hogy nekem már eredetileg is rövidebb volt). Van, akinek egy hét alatt is rövidül fél centit, hiába kíméli magát, tovább folytatódik a nem kívánt folyamat, van, hogy valaki el is veszíti a babát, és van, aki továbbra is úgy mozog, ahogy szokott, és nem lesz semmi gond. Sokan rossz eredményekkel is kihúznak még 8–12 hetet. De fő az elővigyázatosság, nem szabad megterhelnem a méhnyakam és veszélyeztetnem a két apróság életét.
A nemi örömök lehetőségeire is szeretnék rákérdezni az orvosnál. Vajon semmilyen módon nem szabad elérnem a kielégülést? Gondot jelenthetnek a szapora méhösszehúzódások? Tágíthatják a méhszájat? Félek, hogy ha el is akarom kerülni a tudatos örömszerzést, alattomban belém lopakodik a vágy és testem álmomban követeli ki a magáét. Hogyan legyen az ember frigid vagy aszexuális terhesség alatt? Ha folyton pihenek, de a nemi örömöket nem tudom elkerülni, ugyanúgy árthatok a piciknek? Az oxitocin nemű szeretet-, női- és anyai hormonról olvastam, hogy ez a felelős az orgazmuskor és a szüléskor fellépő méhösszehúzódásokért, és a tejképződés megindulásáért. Sokan nem tartóztatják meg magukat várandósság alatt, a mozgásukat sem korlátozzák (egyik barátnőm végigtáncolta a lagziját), mégsem lépett fel náluk hasonló gond. De hát nincs méhnyak-elégtelenségük, nem gyenge a méhnyakuk, mint nekem.
Még legalább két hónapig a lehető legnagyobb önmérsékletre lesz szükségem, minden tekintetben. Magzataink gyönyörűen fejlődnek, minden eredményük rendben van, már csak a méhnyakamat kell kordában tartanom.
