A március 11-i ultrahangon az “A” magzat 970 gramm és a “B” magzat 890 gramm súllyal büszkélkedhet, a 26. hetet tapossuk. Nagy az öröm! Testsúlyukat illetően szépen gyarapodnak – már csak a hetek számának kell növekednie! A hasam elég nagy már most, a hatodik hónapban, meg is dicsérte az orvosom, milyen szép hasam van (terhességi csíkok sem jelentek meg rajta, csak a köldököm barnult be), 58 kg-ról 67-re híztam. Mindenki támogat abban, hogy egyek nyugodtan mindent, szükségünk van a tápanyagokra, eszem is gyümölcstől kezdve főtt ételen keresztül mindenfélét, hiszen az a fontos, hogy nőjenek és fejlődjenek, a plusz kilókat majd idővel leadom! Eddig szinte csak a hasamra híztam, a bálnaeffektus még várat magára, bár az is lehet, hogy nem terebélyesedek el! További jó hír, hogy a tágulásom többé-kevésbé ugyanolyan értéket mutat, mint amikor befeküdtem!
Látogatási időben énekelünk nekik a férjemmel és óvatosan simogatjuk őket, nehogy stimuláljuk a méhet. A férjem nem szereti, ha olykor rám tör a szomorúság, mert megérzik a babák, de azt sem, ha nevetek, mert attól tart, hogy “kinevetem őket magamból”.
Szépen növekednek, jobban, mint a kortársaik. Szerintem sokat segített, hogy már a lombikprogram előkészületeinél szedtem terhesvitamint, a párom azonban azt állítja, hogy egyszerűen természetükből fakadóan életerősek!
Néhány kismamának elmaradt a fejlődésben a babája, két-három héttel is, ők infúziót kapnak és tápokat esznek. Egyébként mindünknek különböző a testfelépítése, a genetikai állománya, így hasunk és babáink mérete is eltérő, különösebb aggodalomra nincs okuk, ám az orvosok fontosnak tartják, hogy magzataik a megfelelő tempóban fejlődjenek és megteszik a szükséges lépéseket.
A napi rutinunk változatlan, hajnali ötkor vérhígító, takarítónők, fehérjedús reggeli, vizitek, délután vérnyomásmérés (100/60 – nem szédül? fogalmam sincs, mikor szédülhetek, hisz folyton fekszem), este Doppler készülékes szívhangmérés, majd vizit (vérzés, görcsök? bármilyen kívánság, amit teljesíteni tudunk?). A szívhangmérést legszívesebben kihagynám, mert a kis készülékükkel sokáig nyomogatják keresztül-kasul a hasam, mire megtalálják a két kis mocorgós csöppséget. Egyik nap megjelöltem őket két X-szel, de mindhiába, másnap már tíz centivel odébb mocorogtak. Még van elég helyük, hogy változtassák a testhelyzetüket, miért ne tennék!
A CTG-t, ami a magzat doppingolásáról szól, még kevésbé várom. A kismamák élénkítőszerekkel felszerelkezve érkeznek, felébresztik a babákat, bekopogtatnak nekik, kávét isznak, csokit esznek, pörgős zenét hallgattatnak velük, szóval szadista módszerekhez folyamodnak, hogy megfelelő görbét rajzoljon a készülék (mind sok Mount Everestre vágyik). Ha túl nyugodt a baba, kevés „kiugrást” produkál, és meg kell ismételni a vizsgálatot. Már magzat korukban teljesítményt várnak el tőlük! Az ismerőseink visszakapták a babájuktól, hogy folyton felébresztették őt, hónapokig nem hagyta őket éjjelente aludni.
Mások véleményei, hozzáállása is sokat segít abban, hogy az ember elviselje a kórházat, sőt jól érezze itt magát: „Még 2-3 hónapig jól érezhettük volna magunkat otthon a férjemmel. De összeszorítjuk a fogunkat, kibírjuk a kórházat és aztán egész életünkben jól fogjuk érezni magunkat együtt.” „Kibírjuk, túléljük, a baba érdekében!”
Sok történetet hallok itt. Az egyik ikerterhes kismama ikre nagyon lemaradt a fejlődésben, az egyik ultrahangon már nem volt szívverése. A nagyobb baba érdekében kihordhatta volna a terhességet, bár furcsálltam, hogy ezt javasolják az orvosok, hiszen egy halott baba volt a hasában. Azt szeretné, ha nem is látná, valójában mind azt mondják a szobán, hogy jobb, ha bent hal meg, mint odakint. Azt hittem, hogy a fertőzésveszély miatt kiveszik a kisebb babát, de azt mondták, két burokban vannak, így kevés az esélye, hogy baj lehet, és folyamatosan vesznek tőle vért. Egyik éjjel görcsölni kezdett, adtak neki inzulint, hogy megakadályozzák a szülést, de már nem lehetett. Nem is értem, miért akarták megakadályozni (de hát ők a szakemberek, én csak laikus vagyok), de a természet megoldotta a helyzetet: kilökte a halott babát, talán azért, hogy megmentse az egészségeset. Szerencsére nem repedt meg a burok – a lány félt a vérmérgezéstől. Meg is szülte a pici babát hüvelyi úton, nem mutatták meg neki. Aztán kapott tüdőérlelőt és megcsászározták, megszületett a nagy baba másfél kilóval, a kivizsgálások alapján nincs ok aggodalomra, már a lélegeztetőről is levették. Ezen az osztályon már jónak számít, ha valaki a 30. héten szül. Le a kalappal előtte, nagyon jól viseli a megpróbáltatásokat.
Azt mesélte, miután meglátogatta a babáját, hogy olyan az inkubátoros helyiség, mint egy futurisztikus keltető, 500 grammos babák is fekszenek inkubátorban... Olyan pici a fejük, mint egy narancs és olyan vékony a lábuk, mint a kisujjunk. Addig maradnak bent kórházi felügyelet alatt, amíg valóban megszülettek volna. Amikor kimegy valaki a szobából, úgy köszön, hogy „Maradjatok egyben!” Inkább egyben feküdjünk, és vigyük haza magunkkal a gyermekünket, mint külön-külön. Fura érzés számára, hogy a korábbi gyerekeit azonnal karba vehette, most meg átlátszó dobozban nézi a picit.
Van itt egy kismama, aki a 40. hétben is fel-alá sétálgat, jól érzi magát, de már várja a burokrepesztést. Négy kilós kislányt fog szülni („még élvezi a luxusalbérletet”). Sok a cukros, a terhességi magas vérnyomásos, sokan vesztettek el babát/szültek beteg/halott babát terhességük legkülönbözőbb szakában. Rosszullétek is előfordulnak. Egy lány sokat feküdt háton, szédülni kezdett, azt javasolták, tehermentesítse a gerincét, a baba nyomta az ereit, leállt az oxigéndús vérellátás, forgott vele a szoba, elmozdultak a fülében az egyensúlyérzékért felelős kristályok. Végül hányt is, és Epley-manővert végeztek el rajta, amitől két héten belül jobban lett. Nekem a bal vesém görcsölt be az egyik éjjel és fájdalomcsillapítós infúziót kaptam.
Kint közben tavaszodik, szemünk sarkából érzékeljük a napsütést. Kíváncsi vagyok, milyen zöldség, gyümölcs fog érni, mire kikerülök innen. Idebent a kismamák időhöz való hozzáállása is változik: minél tovább maradjunk bent, ha ezzel jót teszünk a babánknak.
Minden egyes napért hálásak vagyunk.
A hetek számolásával gondban vagyok, körülöttem a betöltött heteket számolják, én meg a megkezdett heteket. A férjem szemléletes példával próbálja megmagyarázni, hogy ha házat kezdesz építeni, az első hét 0+6 nap, de a hét végére már megvan az első betöltött hét. Ha én most 25 hét 5 napos vagyok, akkor a 26. betöltött hetem lesz meg pénteken, és a 27. hetet kezdem szombaton (26 hét + 1 nap). A logikai gondolkodásom nem túl fejlett, de a szeretetet szüntelenül árasztom a két picurunk felé.
