Végre elmúltak az émelygések és véget ért a hüvelykapszulás tortúra. Háromnaponként csökkentettem két kapszulával az adagomat, és kilenc nap elteltével nem jelentkezett barnázás vagy vérzés, tehát minden jel arra mutat, hogy a szervezetem termeli a szükséges sárgatesthormont. De ahelyett, hogy végre fellélegezhettem volna, csak egyre nagyobbodó pocakommal és a pocaklakóval foglalkozhattam volna, kezdetét vette a jobb bordaív alatti élesen nyilalló fájdalom. Napközben már felhőtlenül készültem az anyaságra, de az éjszakák kínszenvedéssé váltak. Bár nem javasolt a fórumokon tájékozódnom, több kismama panaszkodott hasonló fájdalmakra, de legkorábban a 16. héttől, túlnyomó többségében azonban a 20. hét után. A szülésznőmet is felhívtam: ő arra gyanakodik, hogy ez nem lesz terhességgel kapcsolatos, még nem nyomhatják a bordám a magzatok a 13. héten, hiszen 6-7 centisek lehetnek (na de ketten vannak!), és hasi ultrahangot ajánlott, ahol az epekövem is megnéznék. Felkerestem hát a háziorvosom, aki láss csodát, berendelt hasi ultrahangra, ahol a májat, epét, vesét is megnézik. (Rájöttem, hogy azokat a felkéréseket tartja megalázónak vagy azokat hárítja el, amik más orvosoktól érkeznek – nem lesz senki csicskása alapon – amikor maga dönthet a sorsom felől, segít.) Hasi ultrahangra tíz nap múlva mehetek, nincs korábbi időpont, csak magánklinikákon. De már annyi pénzt költöttem a teherbeesésem előtt és a terhességem óta, hogy továbbiakat nem szeretnék, nem azért fizetem a tb-t, hogy mindent magánban intézzek. Így viszont várnom kell a kivizsgálásra és az eredményekre. A gond csak az, hogy sem a jobb, se a bal oldalamon nem tudok éjjel feküdni, csak háton, de a háton alvás lassan már nem lesz ajánlott. A kedvenc félig hason pózomat pedig végképp elfelejthetem.
Nagy trükközéseket igényel a terhesség. Egyáltalán nem számítottam ilyen helyzetekre. Remélem, hogy csak jó oka van a fájdalmaknak: nyúlik rajtam minden, a szövetek, az inak, a bőr, húzódom és növekszem, gyarapodom minden tekintetben, de talán a gyógyszerek is megterhelik gyenge gyomromat. Sosem szedtem gyógyszereket, még vitaminokat sem, inkább gyógyteákat ittam és egészségesen étkeztem. Amikor nagyritkán kötelezően kellett szednem valamit, éreztem is enyhe nyomást a gyomromban, hiába vettem be főétkezés után. Most pedig két terhestablettára nőtt az eddigi egy adag (Femibion), és Magne B6-ot is szedek. Nem hittem, hogy terhességem alatt olyan szerveimről is tudomást szerzek, közvetlen testi tapasztalatok által, melyek létezéséről ez idáig fogalmam sem volt. És hogy ilyen fájdalmakat képesek okozni, és lehet fájdalmas az alvás is bizonyos testhelyzetekben. Ez okból az öregedés folyamatához hasonlítanám a terhességet, bár a hasonlat sántít. Mert ennek végén másfajta jutalom vár. Két drága csöppség.
Néhány naponta megnézzük a róluk készült felvételeket. Legszívesebben naponta megnézném őket, a mindig aktuális fejlődésüket, helyzetüket, növekedésüket, de a három hetes időszakokkal is be kell érnem.
Valakinek az egész időszak édes teher, élvezi szinte minden egyes percét, az anyasággal járó öröm tölti be mindennapjait, nekem pedig bizonyos helyzeteket is meg kell oldanom. De nem bánom. Erős vagyok és tanulok. Sokat gondolok rájuk, növekedjenek csak, nyomjanak csak, egyszer úgyis előbújnak – és majd újabb megpróbáltatások várnak rám. De mindent megoldunk, és tudjuk, hogy a sok álmatlan éjszaka mellett mekkora örömet fog jelenteni a szuszogásuk, ujjacskáik szorítása, az első mosolyuk, bőrük a bőrünkön.
