Nem olyan könnyű ám pihenni, ahogy azt az emberek gondolják! Főként úgy, hogy nem lehet bármilyen testhelyzetben. A háton fekvés tilos, mert nyomják a picik a gerincet, hátizmot, beleket, ereket, ami lecsökkenti mindannyiunk vérkeringését. A fogorvosnál rosszul is lettem, rám jött egy forrósághullám, izzadni kezdtem, abba kellett hagyni, de aztán ittam vizet, pisiltem, kinyitották az ablakot és átment rajtam. Talán a „vízszintes” üléstől szédültem el, a vércukrom esett le, vagy az alsó végtagok és a szív közti fő vénára nehezedtek a babák. A jobb oldalamon pedig a vese és a húgyvezeték miatt nem ajánlatos heverészni. Meg is ijedtem, mert hol a jobb, hol a bal oldalamon fekszem. De ezek szerint a bal a nyerő! (Régebben meg úgy olvastam, bal oldalon tilos, mert nyomja az ember a szívét.)
Fáj a derekam, a farizmom, a hátgerincem, a nyakam, a lapockám, a vállam. Teljesen elgémberedek, izomlázszerű fájdalom gyötör, és napközben kitekeredett nyakkal dolgozom a gépen. Úgy ébredek éjjel és reggel, hogy minden porcikámat érzem. Emellé légszomj és nehézlégzés is társul, egyszerűen nem kapok levegőt, csak szájon, hangosan szuszogok (a sós víz a párologtatóban segít). Reflux is jelentkezett, a gyomorsav marja a nyelőcsövem. Régen csak gyomorégésem volt, savval nem járt. Úgy érzem magam, mint egy hadirokkant. A három hónap émelygés, majd egy hónap feldobottság után még kaphattam volna egy kis haladékot!
Tele vagyok nyomelemmel és vitaminnal, annyi magnézium és vas van bennem, hogy ragadni fognak hozzám a tárgyak.
Hét kilót híztam, de így van rendjén. Néha elképedek, mekkora a hasam. Hiszen ez volt a cél, még fizettem is érte, és egyre nagyobb lesz, örül neki a férjem. Nem fogom bírni cipelni, panaszkodom. Fel kell kötni. Tejben-vajban fürösztelek, főzök, sütök neked, takarítok, te csak pihenj. Mivel tudnám a napjaidat szebbé tenni? Hozzak filmet, könyvet? Épp elég, hogy vagy nekem.
Már óriási, kényelmes szoptatós babzsákot is kaptam tőle, hétvégén porszívózott, ablakot mosott, függönyt rakott fel, főzött ebédet és kártyázott velem – a kártya mindig sok vidámsággal jár.
A méhnyakrövidülés miatt húgom is aggódik: nagyon kell vigyáznod, tudom nehéz, de pihenj, pihenj, pihenj! Mindenhol hangsúlyozzák, hogy a tornát teljesen el kell felejteni, még a kismamatornát is. Rengeteg ikerterhes a 24. héttől kórházi megfigyelésen van. Három hónap nehéz lesz, de megéri. Nagyon fontos, hogy a picurok minél tovább bent maradjanak.
A férjemtől is ezt hallom, sok-sok pihenés, mert azzal lerövidül a kórház. Még egy gyerekes terhesek is bekerülnek kórházba. A doki annak idején megmondta, hogy nem lesz fáklyásmenet, főleg ilyen rakoncátlanokkal.
Én nagyon aggódom, úgy érzem, rengeteg rajtam a felelősség. Két gyermek életéért vagyok felelős azzal, hogy megfelelően eszem, fekszem, mozgok. De a férjem szerint messze vagyunk még attól, hogy aggódjak, csak figyelmeztetett az orvosunk, hogy vigyázzak. Csak azért lehetek szerinte elkenődve, mert nem mászkálhatok. Minden egyéb rendben van. Ő szívesen pihengetne ilyen szép lakásban. Igaza van. Én sem akarok közös vécére járni, meg a szobatársak rigolyáit elviselni. Minden ismerőse azt mondta, aki idővel kórházba került, hogy inkább feküdt volna itthon, akár a várandósság elejétől kezdve, mintsem két hónapig kórházban.
Biztatásképp átküldte a babanet társalgóját, és bár aggódom, segítenek ezek a szövegek: "Minden hétnek örülök. Mindig kitűzök egy célt és ha elértem, akkor másikat tűzök ki. Eddig a 24. hét betöltése volt a cél (mivel betöltött 24. hét után már nem vetélésnek, hanem koraszülésnek számít a baba világra jötte). Most hogy ez megtörtént, új cél, hogy a baba legalább 1 kg-os legyen, azaz kb. 28. betöltött hét. Ha azt is elérem, megint új célom lesz. És így mindig van miért kitartani és aztán öröm, ha sikerül elérni."
"Ismerek olyat, aki az egész terhességét kórházban fekve töltötte, úgyhogy ez igazán nem nagy áldozat két gyönyörű babáért:)"
Azt ajánlotta a férjem, hogy mi is tűzzünk ki kis célokat. Legyen az első az, hogy két hét múlva is maradjon a cervixem 2,5 cm.
Nehéz feküdni, amikor jót tenne egy kis mozgás. Egyébként is ki kell mozdulnom, háziorvoshoz, vérvételre, máj- és vesekivizsgálásra, védőnőhöz, de nem akarom megerőltetni magam. Vágyom a változatosságra, lakásokat néznék, bevásárolnék. Még a babáknak sem vettem semmit, azt hittem, ráérek. A költözésről már letettem. Egyrészt elképzelhetetlen ebben a helyzetben, jobb, ha a kórház közelében vagyok, meg a gyerekeknek is bármi bajuk lehet az első félévben...Tudom, hogy a picik a legfontosabbak, a legeslegfontosabbak, és pihennem kell, amennyit csak bírok. Megbolondulnék, ha bajuk esne, és kórházba se akarok kerülni. Nem akarok sokat lábon állni, nehogy kihúzza őket a gravitáció.
A férjem szerint minimálisan kell mennem bárhova is: két hétig szigorúan vigyázz magadra, legálabb addig légy szigorú magadhoz, ameddig nem látjuk, hogy mi a helyzet. Elviszlek kocsival bárhova, ha kell menned. Én azt mondom, legyünk nagyon óvatosak, nagyon sok minden múlhat rajta. Másfél hét múlva beszélünk részletesen a dokival, hogy mit lát, autóval mennyire lehet menni, hogy s mint kell elképzelni a pihenést, és lehet, hogy utána jobban járhatunk. Tudjuk először a piciket biztonságban, aztán kimozdulunk.
Pihenj, pihenj sokat, én tejben-vajban fürösztelek, csak beszélj, énekelj a kis aranycsillagokhoz!
Érezzétek magatokat jól itt bent, simogatom őket. Ugye jól vagytok, kis mocorgósak? Amikor a férjem ér hozzám, abbahagyják a rugdalózást. Azt mondja, érzik a keze melegét, hallják a hangját, biztosan összekapcsolják a kettőt, értelmesek, biztosan megismerik őt. Érzik, hogy szeretjük őket, foglalkozunk velük, fontosak nekünk.
