Extrém koraszülöttek már nem lesznek a babáink, legfeljebb kis súlyú koraszülöttek! Az április lesz a hetedik hónapunk. Reménykedünk, hogy a nyolcadik hónap elejéig (az már csak röpke egy hónap!) még bennem fejlődnek (bárhogy is húzom, valószínűleg ikreink nem születnek az Ikrek csillagjegyben). A férjem úgy fogalmaz: „első célunk a betöltött 30. hét, aztán a 31., az 1800 gramm, majd a két kilogramm.”
A székletem világos, sárszerű, valószínűleg az epétől vagy az epepangásra kapott Ursofalk gyógyszertől. Minden éjjel áll a bál a hasamban, és tele vagyok fura álmokkal. A szülésznők már ügyesen megtalálják a szívhangjukat, de a ctg-vel őrületbe fognak kergetni. Még mindig van elég helyük, hogy kihasználják a rendelkezésükre álló ideiglenes albérletet. Én nem akarom őket ébresztgetni és stimulálni, amiért a belső szabályzat ezt írja elő! Annyira természetellenes.
A májátültetéses lány nem szoptathat majd, mert túl sok gyógyszert szed. Anyatejet sem akar venni (1800 Ft/l) vagy íratni, mert hepatitis C-re nem vizsgálják a tejet leadó anyukákat, a betegség sokáig lappanghat, és a májtranszferek döntő többsége ebből a betegségből alakul ki.
Az április 1-i szülést is megúsztuk – a programozott császárosok kérték, hogy ne bolondok napján szüljenek. Idén nem sikerült a férjeinknek ártalmatlan tréfát kitalálnunk.
Néhány császáros ismét megfordul nálunk, az egyiknek már 26 éves lánya van.
Hallgatom, hogyan történik a császáros szülés, az apa az anya fejénél ülhet, a paraván mögé nem lát be, de ha a szürcsögő hangoktól rosszul van, inkább ne legyen bent. Szuri, zsibbadás deréktól lefelé, majd hideg spray-vel végigfújnak, hogy ellenőrizzék, mennyire érzékeny a tested.
A szomszédlány, aki 1300 gramm körüli lányt szült, két ásványvizet hozott egyik sétájáról. Bele is fáradt, mert túllépte a limitet – annyit emelhetsz, amennyit a babád nyom.
A múltkori ultrahangon kissé félremérték a fiunkat, végül is nem hagyta le a lányunkat. „A” 1488 gramm, „B” 1317 gramm a megkezdett 29. héten.
Sajnos a fogadott orvosunk szülésznőstül átmegy egy másik kórházba három hét múlva, akit emberileg és szakmailag is szeretünk. Fog ajánlani egy doktornőt, ha pedig később szülnénk, utánamehetnénk. Természetesen nem örültem neki, hiszen felépítettünk egy kapcsolatot, ismeri a terhességem, a kórképeim. Az ajánlott doktornő is szimpatikus, de idegen.
Butaságokkal zaklatnak a kinti világból, pl. Tudod már, mikor fogsz szülni? Azt akarják tudni, hogy mi a kitűzött időpontunk, vagy a 29. héten kitűzték-e a programozott császármetszés idejét? Olyan anya kérdezi, akinek már van két gyereke. A szülés nem megrendelésre történik, főleg ilyen korai stádiumban, nyíló méhszájjal teljesen kiszámíthatatlan. Biztosan csak érdeklődni akart, csak nem tudta, hogyan kell.
Továbbra is főtt krumplit, répát, rizst, főtt húst eszem, sovány túrót, joghurtot, kefirt, néha egy kis bűnözés is belefér, rizsfelfújttal és túrógombóccal.
A legújabb májenzim eredményeim jobbak, de az orvosok beszéltek hepatológussal, hasi ultrahangot rendeltek el, hogy megnézzék a májam, az epém. Én arra gyanakszom, hogy gyenge gyomromat és májamat megterhelte a sok terhességi vitamin, influenzagyógyszer, antibiotikum, illetve az ikerterhesség. Csak azt kérem, hogy legyen a két magzat egészséges, és rá akarok kérdezni, hogy a HELLP-szindróma és a terhességi toxémia kizárható-e, mert a méhlepény sokféle behatást kizár, de ezek beszivároghatnak és gondot okozhatnak. Flowmetriát is javasolnak, hogy ellenőrizzék a picik táplálék- és oxigénellátását, a méhlepény és a köldökzsinór működését.
Egyes látogatókat elutasítok, talán meg is sértődnek. Játszótérre, oviba, bölcsibe járó gyerekeket nem látnak szívesen a szobatársaim, akik fertőzést hozhatnak be. Nehezen utasítok el, de megértem, hogy elővigyázatosak. Sok anyuka nem tud vagy nem is akar a gyereke nélkül kimozdulni, és talán támadásnak is veszi, hogy baba nélkül jöjjön be. Csak azokhoz hoznak be babát, akiknek az anyja itt fekszik. Az ágyra nem rakható, a vécét csak mi használjuk (fertőzés miatt már pár szülés beindult), a talajon sem ajánlatos mászkálni.
A betöltött 29. héten már 6 hete vagyok bent. Elég jól viselem, de néha besokallok, zavar, hogy korán felébresztenek, napközben bejárnak, telefonálnak, nem tudok pihenni vagy befelé figyelni, sérül a privát szférám, és szívesen ébrednék már a lakásunkban légkondi nélkül és zárt ajtókkal, nem folyton cserélődő szobatársakkal. Vagy legalább ennék ülve. Ez nem szanatórium, jegyzi meg a férjem. De a legjobb helyen vagyok.
A betegségeimmel kapcsolatban a férjem nagyon biztató, győzköd, hogy ne izguljak, nagyon életerősek, várja már az aranycsillagokat, puszilja a hasam, „itt van apuci”. Egyik szívhangmérésnél most egymás alatt-fölött találták meg őket. Biztosan ölelkeznek, kommentálta a férjem.
Kicsit unjuk a folyton ismétlődő kérdéseket is: Hányadik hétben vagy? Kisfiú vagy kislány? Mivel kerültél be?
Egy epepangásos lány került a szobába, nagyon viszket. Nálam a viszketés mint tünet, nem jelentkezett. Hamar viszik szülni, mert káros lehet a babára nézve. Megnyugtatnak, hogy nálam ilyen gond nem merült fel. Zavar, hogy tangát visel a kilencedik hónapban, két félhold feneke kiviláglik a takaró alól. Alapvetően higiéniátlannak is tartom. Meztelenül keni be a testét, pedig a szemközti házból beláthatnak, orvos, látogatók is bármikor betoppanhatnak. Végül megszül a kis vékony lány, beindítják a terhességét, természetes úton, négy húsz a baba.
A másik lány is megszül császárral, az apa örömteli arccal tér vissza a cuccaiért. Ha ő nőnek született volna, folyton szülne. Az elején meg a végén vett részt a terhesesdiben, a köztes idő azért nem olyan fenséges.
Máris érkezik egy újabb lány, a tizenkettedik hetében, vérzéssel. Megdicséri, milyen szép formájú a hasam. Az egyik szülésznő meg a bőrömet dicsérte meg, nem jelent meg rajta egyetlen terhescsík sem.
Este a lakásban sétálgatok, a régi képeinket nézem, és az újakat, a férjemnek köszönhető változásokkal. „És a három legnagyobb kincs is hamarosan a lakásban lesz.” „Csatlakozik a negyedikhez.”
El sem tudom képzelni, hogy kilépünk a kórház ajtaján és ránk lesz bízva két csöppség, akikért ezentúl felelősséggel tartozunk. A szobatársnőm szakirodalmat olvas arról, hogyan kell megfogni a kisbabát. Nekem is kölcsönadja.
A hetedik hetemen kiruccantam az udvarra, friss levegőre, fekvő helyzetben. A műtős dumál, viccelődik. Meg is kívánom a szilvás unicumot… Áttol a belgyógyászatra, ahol az egyik dokit jobban érdekli a babák szíve és végtagjai, mint az epém. Jé, itt fenn van a gyomor meg a vakbél is! De szerencsémre belép egy doktornő, aki megállapítja, hogy tele vagyok epekővel. Remélem, az Ursofalk segít, vagy majd kimozgom, ha megszülök, esetleg szétlézerezik vagy megműtenek. „Átszervezték a belső szerveid, ahogy nekik kényelmes”, mondja a párom. Egy ideig még beleegyezem, de a terhesség után teljes körű restaurálásra szorulok. A fogaimról visszahúzódott az íny, érzékenyek a fognyakak is.
Ágyneműcseréért cserébe a szülésznő wasabis csokit kap. Rákérdezek a férjemnél, hogyan került a kezébe ilyen csoki. Bár kaptam tőle már fűszerpaprikásat is.
A 30. héten (29+4) a babáink 1474 és 1540 grammosak, de csak a fiunk mutatta meg a pofikáját.
Az orvosom szerint a 33. betöltött hét már nagyon biztonságos, az már a 8. hónap eleje. Ha kinyílna a méhszájam (4 mm), akkor is kibírhatom még két-három hétig. A flowmetria rendben volt, kis vesepangást és egy epekövet fedezett fel. Pöttöm csillagainkkal minden rendben, nagyon szépen fejlődnek.
Új pofás szobatársnőnk szerint, akit már mindenki megvizsgált a portáson kívül, de nem és nem bír megszülni, pedig mindent megtett érte, az áldott állapot és várandósság kifejezéseket férfi találta ki, a terhességet nő… A három keverékét érzékelem nap mint nap a bőrömön.
Nagyon várjuk már a két manócskát! Áprilisban még maradjunk szoros közelségben, aztán majd kitárul a világ.
