Elég levert vagyok a napokban, nehezen viselem a kórházi légkört, az összezártságot, főleg a szobatraktor éjszakai kekszbontogatásait, folyamatos beszélhetnékét – napi öt-hat órát telefonál, a maradék ébrenlétet pedig velünk szeretné megosztani. Sosem volt ínyemre a beszélgetés kedvéért folytatott beszélgetés. A semmiről való csacsogások. Egyetlen megoldást a füldugók jelentenek. Nem megy ki a szobából sem akkor, amikor telefonál, sem akkor, amikor vendégem van. Levertségemhez az is hozzájárul, hogy mindenem fáj, és nehezen viselem az olyan biztatásokat, hogy bírd ki minél tovább, és hogy másnak is volt gyomorégése az utolsó hónapban. Nekem meg szinte végig. Annyi mindent összeesznek a szobán, hogy az égnek áll a hajam, hihetetlenül zsíros, fűszeres és túlcukrozott ételeket, aztán meg panaszkodnak a refluxra. Én pedig következetesen betartom a diétát, de így sem jutok dűlőre, főleg babáim testhelyzetéből adódóan. Panaszra azonban semmi okom, magamért és a babákért teszem.
Bevallom, olykor fáraszt a gyerekeink iránti lelkesedés, a látogatási feldobottság is, az, hogy a rokonok tőlük remélik a hosszú élet titkát.
Az elmaradt ultrahang is bánt, megemlítettem a viziten, hogy katasztrófaként éltem meg, de mosolyogtak szobatársak, vizitesek egyaránt. Szombaton bepótoljuk, ígérik. A doktornőm is megállt nálam, megerősítette a hírt, de valahogy ez sem javít a hangulatomon.
Nagyon várom már, hogy otthon legyek, és a férjem is nagyon vár haza. Mit nem adnék érte, hogy végre együtt legyünk! A férjem sokat álmodik a babáinkról. Például azt, hogy megszületett a két aranycsillag – az álom hangulata nagyon békés és harmonikus volt. B babánk vigyorgó, huncut szemű kisfiú, sokat pukizott, aztán jókat nevetgélt rajta. A babánk pedig nagy barna szemű szépség, arckifejezése nagyon komoly. Férjem álmában 1,3 kilósak voltak, de nem tűntek kicsinek.
Én szombaton láthattam őket, vagyis egyes testrészeiket ultrahang-felvételen. Csak a keringést (flow) akarták megnézni, de kértem, hogy legyen mérés is. A doktornő túlzásnak tartja a heti méréseket, de kérésemre elvégezte. Nem kértem tőle számon, nem is említettem az elmaradt ultrahangot, de nem állíthatom, hogy plusz pont járt érte. Azzal nyugtatgatom magam, hogy biztosan nyomós érve volt, amiért nem hívott le, állítólag több kismama szült és orvoshiány volt az osztályon. A férjem szerint nem érdemes durcáskodni. Picikéink a 34. héten 2100 grammosak. Ez szép szám, ha a többiek babájához hasonlítom őket. Egyik lány a 33. hétben van, 2300 gramm a babája, ezért flow-t és cukrot is gyakrabban kell nézetnie, vékony a hasfala, haskötőt hord, de a 37. hétig kellene bírnia. Az előző gyerekei is nagy súllyal születtek... Más meg azért fohászkodik, hogy minél nagyobb legyen a baba súlya. A szobatraktornak a 33. hétben 1400 gramm a babája, és hiába tömi magát, nagyon lassan növekszik, pedig infúzióval is rásegítenek.
Nagyon örülünk mindketten babáink fejlődésének, a 2 kg feletti súlytartományba érkeztünk. Az orvosok szerint is nagyon rendben van a súlyuk, a keringésük, a szívhangjuk, szóval egészségesek. Egyébként rendszeresen szép CTG-ket produkálnak, igen ügyes mindkettő.
A doktornő azt mondta, ideális lenne a 37. hét (május 30.), ha már eddig húztuk, bírjuk még, akkor biztosan nem kerülnének inkubátorba, de a 36. héten (május 23.) még esélyes, hogy néhány napot inkubátorban töltenének és nem kerülhetnénk közösen egy szobára. Valószínűleg a mellemre se raknák, csak megmutatnák őket. De nagyon szép teljesítmény így is, és a lényeg, hogy 2 kg felett vannak, gond nem lehet. 99 cm-es a hasam átmérője.
A férjemmel eldöntöttük, hogy a 35. héten nem mennék ultrahangra, csak a 36. héten, és akkor lesz pluszban kenetvétel is. A férjem azt mondja, tőle bármikor megszülhetek, már biztonságban vagyunk, de én a 36. hétig húznám. A 37. hét túl messze van, már most is alig vonszolom magam… Az ikres szobatársnőm mondta, hogy úgy érzi magát, mint egy hátán fekvő bogár, sokszor kapálózik, nem bír felállni, csak a férje segítségével. Csörlő kellene, hogy felhúzzuk magunkat.
Itt mindenki a napokat számolgatja. Kitűztek egy lánynak egy dátumot, de mivel minden lelete jó és zárt a méhszája, semmi okot nem látnak arra, hogy megcsászározzák. Ilyenkor ki kell várni a betöltött 38. hetet. Elsírta magát, és olyan csalódott volt, mintha elmaradna a karácsony.
Más kismama is nyugodtabb időszakra vágyik, elege van a kórházasdiból. Traktálják az egészséges táplálkozással, aztán a CTG miatt hízott vagy tíz kilót, pedig nem is kívánja az édességet, de fel kell turbózni a picit.
Azt hallgatom, hogy milyen vékony vagyok és milyen szép a bőröm. Ez a diétámnak és a krémeknek tudható be. Meg az ikerterhesség mindig más, kicsit kannibálosabb J, leeszik a pöttömök az anya testéről a húst, a zsírt, bár lehet, hogy a diétával nem kapnak elég tápanyagot. A férjem szerint nagyon-nagyon szép kismama vagyok, sokat hangoztatja.
Azt mesélik a lányok, hogy az ikrek úgy szeretnek aludni, ha mindig összeér valamijük, homlokuk, kezük, sőt úgy is kiemeltek anyukájuk hasából ikreket, hogy ölelték egymást. Csodás kötelék alakul ki köztük.
Hétfőn bejelentette az osztályos orvos, hogy a 35. hét végén, pénteken kiszedik a tégláimat az ágy alól, többet kell ülnöm és állnom, hogy erősödjem. A főnővér viccesen megjegyezte, hogy „máshol kezdenek építkezni”. Az én terhességemet már szépen felépítették. Egyébként is meg akartam kérdezni, nincs-e valakinek nagyobb szüksége a csodatevő tégláimra?
A férjem vásárol sok hasznos babaholmit, ismerősöktől, barátoktól is kapunk, lassan kész raktárnak néz ki a hálószobánk. A használtakat és az újakat is kimossa babamosószerrel, ő fogja vasalni is. Nagyon jó dolguk lesz a kis csöppségeknek, szép családi fészekbe érkeznek. Sokat nézegetem a babaholmis fényképeket. Nem gondoltam, hogy első babáinknak nem én fogok bevásárolni, illetve neten keresztül nézelődöm úgy, hogy nem tudom kézbe venni, megnézegetni, megtapogatni a babaruhákat. De gyorsan fognak nőni, és a következő adagot már magam vehetem meg.
Témáink folyton a babák körül forognak. A babakocsi nagy kérdés. Ikres szobatársnőm szerint túl nagy méretűek, náluk nem férnének be a liftbe... Ő testvérbabakocsiban gondolkodik, ahol a második „kosár” hátracsatolható. Én nem akarom, hogy egyik csak oldalra nézegessen ki. Lásson mindent ő is a világból. Azzal érvel, hogy lehet őket cserélgetni - elölre, hátulra.
A légzésfigyelő is szóba kerül, a csiptetőset ajánlják leginkább, amit akkor is használhatunk, ha magunkhoz vesszük az ágyba őket, babakocsiban, bárhol.
A rokonság örül, hogy új időszak kezdődik az életemben, végre felülhetek és felállhatok.
Nagyon lelkes mindenki, mi magunk is, hogy eljutottunk idáig. Főleg, hogy most 26 hetesen megszült egy kismama, 990 grammos kisfiút 33 centivel, levált a méhlepénye, egész nap nem volt jól, egyik éjjel vérezni kezdett.
A szobán a helyzet változatlan, egyik szobatársnőm megkérdezte a másiktól, hogy telefonközpontot vezet-e, én meg kissé emelt hangon megjegyeztem, hogy ne haragudjon, de semmilyen olyan tevékenységet nem tudunk végezni, amihez csönd kell, például olvasni vagy filmet nézni. Bocsánat, majd kimegyek, felelte. Mi nem zavarjuk őt, fülhallgatót és füldugót használunk, ő meg folyamatosan beszél vagy horkol. Besokalltam. Meg kell kérdeznem, hogy hazamehetek-e, legalább egy fél napra. A férjem azt mondja, kérdezzem meg, mivel járna egy fél napos hazamenetel. Azt is javasolja, hogy amint felállhatok, kezdjek el járni, akár lépcsőzni, szerinte már így is nagyon jól állunk. De ilyet nem tennék meg. És két héten belül biztosan megszülök. Aztán mind együtt leszünk. Erre gondoljak. Ki kell bírnom. Hétvégén talán egyedül lennék a szobán. Vagy beköltöztetem a férjem, vagy hazakéredzkedem.
Ez még azonban füldugóval való létezést igényel. Éjjel-nappal. De semmi sem túl nagy ár két gyermekért.
Számolgatom a heteket, tervezem a programokat, biztatom magam. Aztán egyik nap (34+4) elfolyt a magzatvizem. Anya tervez, gyermek végez.
