A tizedik hétbe léptem, és örömmel haladok előre a harmincvalahányadik hét felé. Időközben teljes mértékben eldöntöttem, hogy csak olyan kórházban szeretnék szülni, ahol van újszülött intenzív osztály. A barátnőm nem érti, miért készülök fel a rosszra. Azt mondja, nem hagyhatja ismét szó nélkül, hogy már megint bevonzom a bajt a pánikjaimmal. Egyszer miért nem az jut eszembe: ma szép nap van, két millit nőttek a babáim, jót ettem, sokat mosolyogtam, boldog voltam, ezzel segítem, hogy otthon érezzék magukat bennem.
Ne vizionáljam a koraszülést és ne agyaljak vészhelyzetes sztorin. Lesz egy szép szülésem, időben, szép babákkal, boldog szülőkkel.
Én úgy hiszem, nem rossz, ha felkészülök minden lehetőségre, és pániknak sem nevezném, a rossz bevonzásának meg végképp nem, csak megfontoltan és körültekintően készülök fel életem egyik legnagyobb eseményére. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem vagyunk beprogramozva és mások az igényeink. Valaki korábban szül, valakit túlhordanak, valaki fel akar készülni az eshetőségekre, valaki meg csak beesik az ügyeletes szülészhez. Nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy nagy az esély a koraszülésre. Nem a bajokra gondolok, hiszen én is szép szülésben reménykedem. Szeretném, ha minden rendben lenne, de ki akarom iktatni a lehetséges komplikációkat. Hogy más kórházba kerüljek, mint ahova jártam, vagy a babák kerüljenek egy másik kórházba. Fontos nekem, hogy felmérjem a helyzetet, hogy nyugodt legyek. Másképp nem megy. Nem tudom másképp. Ha meg tudom előzni, hogy kellemetlen meglepetés érjen, miért ne készüljek fel rá? Nem akarom, hogy ha koraszülés lenne, ami ikrek esetén gyakori, akkor mentővel szállítsák át a piciket. Egyik nap még erősebb lett a meggyőződésem. Egy este a kereszteződésben vijjogott egy mentő, koraszülött mentés volt ráírva. Elkezdtek csorogni a könnyeim. Én nem bírnám elviselni, hogy nagyon jó kórházban, akár magánkórházban szüljek, ahol nincs intenzív újszülött osztály, és nagy forgalomban szállítsák át őket máshová. A másik barátnőm azt írta, hogy „Mivel ikrek, lehet, hogy elsődleges szempont a koraszülött intenzív. Mert ha koraszülés van, akkor úgyis átvisznek, és nem ott szülsz, ahol készültél. Szóval jobb, ha eleve olyan helyet választasz.”
Azt sem állíthatnám, hogy jókat ennék. Nem érzem az ízeket, illetve mindig más ízt kívánok meg. Nem esik igazán jól az étel, és nem is tudok mindent megenni, amit szeretnék. Az émelygés megszűnt, ám helyében megjelent a gyomorégés. Mindig is gondom volt a gyenge gyomrommal, évente párszor előfordult, ezért sem szedtem gyógyszert. Gondolom, most a gyógyszer válthatta ki. Naponta egy terhesvitamin, és négy magneB6. Az utóbbit levittem napi egy-két adagra. A fájdalom és a gyomorsav miatt csak száraz kekszeket ettem, meg krumplit és banánt. Eléggé gyatra étrend. De nem bírtam mást. Ráadásul szeretném ismerni a vérképemet is, illetve a vizeletem minőségét, mert a terhességem alatt senki sem küldött még ilyen jellegű kivizsgálásra, hiába kértem. Tudni szeretném, nem kell-e ikerterhesség esetén több folsavat szednem, esetleg vasat, kalciumot. Se a védőnő, se a háziorvosom nem tudta a választ. Mondjuk nem is nagyon tudnék a gyomorégés miatt újabb vitaminokat bevállalni, amik leterhelnék a gyomromat. Viszont természetes forrásokból is megoldhatnám. Sokat olvasok terhesség alatt szükséges ásványi anyagokról, vitaminokról, igyekszem ehhez tartani magam. De konkrét értékekre is szükségem lenne. A gyomorégés általában akkor jellemző, amikor már nyomja a baba a gyomrot, de az én három-három centis magzataim nem hiszem, hogy bármit nyomnának… A hasam mérete nem változott, akárcsak a kilóim száma. Gondolom, a következő hónapokban duplán bepótolom!
Holnap mindent kiderítek a szülész-nőgyógyászomnál. Benne van minden reményem.
Már nagyon várom a negyedik hónapot. Állítólag a legszebb a negyedik, az ötödik és a hatodik hónap. Akkor elmúlnak a rosszullétek, abbahagyhatom a napi háromszor kettő Utrogestan hüvelykapszulát és remélhetőleg a gyomorégés is visszaszorul. A fáradékonyság alábbhagyásában is reménykedem. Nagyon sokat alszom. Két kicsi szilva nem meríthet ki ennyire! Vagy mégis? A férjem annyira együtt érző, hogy ő is fáradékonyabb, és ő is többet eszik a szokásosnál.
