Az embriótranszfert követő hétben picit sajog és lüktet még a beavatkozás után a méhem, de néhány nap után elmúlik. Férjem azt mondja, minden nap megnézné kettőnk egyesült sejtjeit a mikroszkóp alatt. Én kicsit aggódom, megvannak-e, mert semmi jelét nem adják, hogy élnek, de mégis milyen jelét adhatná két csöppnyi sokszirmú virág? Növekednek, osztódnak, de a mocorgásukat még nem érezhetem. Férjem azzal nyugtat, hogy a legjobb helyen vannak, ismerkednek az új otthonukkal.
Nagy a mozgásigényem, de csak napi egy órás sétát engedélyezek magamnak és este-reggel néhány cicamozgást (domborít, homorít) és oldalt fekve hajlított és egyenes lábú emeléseket. Mindent óvatosan, lassan. Félek, ha nem mozgok eleget, elfonnyadok és a picik is puhányok lesznek. Pedig a nők többségének ilyenkor még halvány fogalma sincs róla – hacsak nem kivételesen fejlett az intuíciója vagy jól ismeri teste jelzéseit –, hogy terhes, és nyugodtan mozognak és teszik mindazt, amit szoktak. Én meg már óvom magam.
De kanyarodjak vissza az embriótranszfer előzményeihez.
A zigóták beültetését a petesejtleszívás előzte meg. Ez azt jelentette, hogy be kellett menni ultrahangra, hogy ellenőrizzék, minden rendben van-e. Múlt pénteken fél tízre mentem be az orvoshoz. Utána váltottam vele pár szót a teendőkről, adott néhány receptet és utasítást, majd átmentem a főépületbe, leadtam a kartotékomat, és vártam, míg szólítanak. Kb. tizenegykor szólítottak, átöltöztem köpenybe, és a petesejtjeimet altatásban szívták le. Széttárt lábakkal fel kellett feküdni egy ágyra, bal kezembe erősen beleszúrtak egy injekciós tűt, hogy elaludjak, ami nagyon fájt, de utána elsötétült előttem a világ.
A férjem készenlétben várt, mert ha van petesejt, akkor adhat spermiumot. Petesejtleszívás után az ágyam felé hajol egy nővérke, öt van, közli, majd egy órás pihenés után felébresztenek, leültetnek egy fotelbe, teával és keksszel kínálnak. Ha nem érezzük teljesen jól magunkat, akkor adnak még egy adag infúziót. Én kértem egyet.
Pénteken és szombaton gyakran elhangzik köztünk ez a mondat: valahol ismerkednek a sejtjeiddel! Elég érdekes, hogy jelen sem vagyunk utódaink megtermékenyülésénél. A város másik részén egy biológus vagy kémikus összeboronál néhány sejtet, mi meg itthon beszélgetünk. Úgy szaporodunk, hogy máshol vagyunk.
Nagyon drukkolok magunknak – ilyen messzeségből is!
Szombaton már főzőcskézek, teszek-veszek, fogadom a rokonaimat, sokat sétálgatunk. Felhívom a labort és kiderül, hogy az öt petesejtből három megtermékenyült! Most már csak el kell dönteni, mennyit szeretnénk visszaültetni. Én kettőt szeretnék, de a múltkori fekvőtársam azt mesélte, hogy neki hármat ültettek vissza, de csak egy maradt meg... Majd konzultálunk az orvossal. Egyet lehetne fagyasztatni is. Akkor már nem kéne ilyen procedúrának megelőznie, hogy visszahelyezzék. (Hétfőn kiderül, hogy csak kettő lett életképes).
Férjem egyszer-kétszer felmutatja három ujját, ezzel utalva arra, hogy van három zigótánk. Amikor megemelt, azt mondta, hogy úgy érzem, öt petesejttel könnyebb vagy.
Izgalmas dolog ez.
