Természetesen csak nem hagyott nyugodni a pecsételés, egyre feszültebb lettem, sőt már el is sirattam a két picurt. Kétségbeestem, hiszen ugyanazokat a tüneteket produkáltam, mint a korábbi vetélés előtt. Férjemmel együtt jól elkenődtünk, pedig mindenre van esély, arra is, hogy nem lesz gond, de sajnos az is benne van a pakliban, hogy búcsút kell intenünk nekik. Férjem kijelentette, ő harmadik lombikot nem akar. Ez még inkább elvette a kedvem. Én belevágnék a harmadikba is, nyögtem. Ő csak engem akar óvni, tudja, mennyire megviselt. De én újra megpróbálnám, szipogtam. Persze még reménykedjünk, ez volt mindkettőnk végleges véleménye. Hiszen nem vérzek, csak barnás pecsételés jelent meg. Valójában a múltkori rossz tapasztalat van ránk ilyen negatív hatással.
Magam alatt voltam, attól tartottam, hogy nem tudok kihordani egy terhességet, és a férjemnek milyen könnyű lenne mást teherbe ejtenie. De ő azt mondta, nem babát akar, hanem tőlem akar babát. Az óriási különbség. Nem is akart kimenni a barátokkal, de végül meggyőztem, hogy nincs itt a világvége, így mégis csak kimozdult, de kért, hogy ha szomorú lennék, vagy egyedül érezném magam, hívjam fel és azonnal hazajön. És ha éjjel is rossz érzésem lenne, ne gondolkodjak, keltsem fel.
Egy új jövevény a legnyomorúságosabb körülmények közt is megtalálja az utat, nekünk meg ilyen bonyolult összehoznunk egy új életet. Mindenkinek megvan a sorsa. Ha az enyém ez, akkor némi további próbálkozás után elfogadom. Olyan abszurd gondolatok környékeztek meg, hogy valami nagyobb rosszat előzünk meg a korai sikertelenséggel, például azt, hogy a babákat baleset érné, komoly betegséggel születnének, netán ellopnák őket. De persze ezeket a gondolatokat minél előbb igyekeztem elhessegetni.
Másnap a pecsételés alábbhagyott, kissé megnyugodtunk. A mellem méretéből és feszüléséből próbáltunk olvasni, de nem jártunk túl nagy sikerrel. Ki is kimozdultunk, miért is ne mennénk ki a napfényre. Ha ülünk magunkban besavanyodva, nem lesz jobb. Lehet, hogy megvan mindkettő, lehet, az egyik ment csak el. A barátok közt meg is feledkeztünk a lehetséges gondokról, amit csak fokozott, hogy időközben a betétemen sem jelentek meg újabb foltok. De konkrét eredményt a másnapi kivizsgálás fog hozni.
Az ultrahang előtti éjjel már nyugtalanul aludtam. A nővérke elmondta, hogy kicsivel hamarabb jöttem, még ne számítsak szívhangra. De látni fogják a petezsákot, illetve a szikhólyagot, tehát megtudjuk, mennyi maradt meg. A petezsák azt jelzi, hogy a magzat is rendben van, kérdeztem. Azt mondta, valószínű, és ha van szikhólyag, az már táplálja a magzatokat. Ha két petezsák lesz, meglesz mindkettő. Mondtam, van pecsételésem, ami múltkor vetéléshez vezetett, jóra, rosszra, egyaránt felkészültem. Megnézte a vérvétel eredményét és időpontját, és a 1001 volt a HCG. Azt mondta, az nagyon jó. Mikor adtam magamnak Ovitrelle injekciót, kérdezte még, mert azok is jócskán megemelhetik a HCG-hormonszintet és megtréfálhatják a szervezetet. Kétszer kellett adnom nyolc kattintásnyit, de nem emlékeztem a pontos dátumra. Viszont elgondolkoztatott: ezek szerint nem is biztos, hogy a korábbi vetélés volt, csak a mesterséges hormonszint-emelés okozta a terhességet?
A két kis emberlényről készült két fénykép.
A doki gratulált. De másik orvost kell keresnem, eddig tartott az ő feladata. A másik majd védőnőt is ajánl. Írt még ki Utrogestan hüvelykúpot, a pecsételés ellen Magne B6-ot ajánlott, illetve 1000-es C vitamint, és a terhesvitamin mellé még plusz folsavat is szedhetek. És szülés után telefonáljak a gyerekek adataival és küldjek fotót. Húúú, hát én ilyen előre nem rohanok! Addig még sok van hátra.
A lényeg, hogy ilyen szépen haladjunk tovább...
