sokszirmuvirag

Megtörtént egy újabb vérvétel és vizeletleadás, a dokim extra gyorsan elintézte, hogy a hasi ultrahanggal egybevetve alaposabb következtetésekre juthasson.

A hasi ultrahang annyit állapított meg, hogy a jobb bordaívem alatti fájdalom oka vesemedence-tágulat, vagyis vese- vagy vizeletpangás. A jó hír, hogy a májamnak semmi baja, epekövem sincs, viszont a jobb vesemedencém tágabb (15 mm) a balnál (8,7 mm), és valószínűleg a vesevezetéket nyomják a magzatok, ami akadályozza a vesében képződő vizelet elfolyását a húgyhólyagba. A kivizsgáló hölgy úgy fogalmazott: egy kicsivel nagyobb, én úgy fogalmaznék: majdnem a duplája. Megnézettem vele a vizelet-eredményeimet is, sok baktérium található benne. Úgy állt az eredményekhez, hogy nagyjából minden rendben, és gyógyulást kívánt. Kicsit meglepődtem. Hogyan lehet ebből kigyógyulni? Odébb tolom a magzatokat? Szüléssel? Vagy antibiotikumokkal? Műtéttel? Szerintem ha megszülöm őket, elmúlik.

Utánaolvastam a vesepangásnak is. Az, hogy a magzatok nyomják a vesevezetékem, azt okozhatja, hogy a vizelet nem áramlik rendesen, sőt visszafolyhat, és baktériumok jelennek meg a vizeletben. Fájdalmas a pisilés és szaga is van. Persze a diagnózis még nem jelenti, hogy javulás állt volna be az állapotomban. Ugyanúgy rosszul alszom éjjel, illetve amint testhelyzetet változtatok, felébredek, mert nem tudok az oldalamra feküdni. De legalább elmegyek pisilni és kiürítem feszülő hólyagom.

Igyekszem a bajaimról megfeledkezni és örülni az aprócska jövevényeknek. Remélem, hogy rájuk nem lesz kihatással a veseproblémám. A napokban sokat sétáltam, gyalog mentem a kivizsgálásokra, illetve a karácsonyi ajándékok beszerzését is gyalogosan intéztem. De nem cipekedtem különösebben, nehogy megterheljem magam.

Mivel már hall a két csöppség, a férjem énekelget nekik, Zöldre van a, zöldre van a… és Megy a gőzös, megy a gőzös (a szövegben kisebb-nagyobb bukfencek előfordulnak, de nem a szöveg a fontos, hanem a hangja és a dallam). Ha kibújnak belőlem, ezekre a dalokra fognak megnyugodni. Meg Mike Oldfield Tubular bells című remekművére.

Kaptam egy másik barátnőmtől is terhesruhákat, magasított nadrágokat, melleknél szétgombolható hálóingeket, megfázás ellen derék- és hasvédőket, lecsatolható melltartókat, lenge nyári ruhákat. Jó dolog felpróbálgatni őket. A boltokban már a baba-mama részlegre is elkalandozok, nézegetem a tejleszívókat és a bimbóvédő krémeket. Egy babaruhaboltba is betértem, de még nem vásárolok. Már szépen domborodik a hasam, és terhességi csíkok kialakulása ellen is használok krémet, simogatom a hasamat és benne a két pocaklakót. A férjem kímél, ő vágja puccba a lakást, csillog-villog. És nagyon szereti növekvő hasamat. Már várja, hogy a picik köztünk feküdjenek az ágyban és csússzanak-másszanak. Szép ez a várakozási időszak.

Kicsit előbbre is gondolkodunk. Átfér-e az ajtón egy ikerbabakocsi, befér-e a liftbe, vagy tároljuk a földszinten valamelyik boltban? Meddig bírok karban, kenguruban levinni két babát? Nem árt-e nekik a belvárosi zaj és szmog? Érdemes-e most belevágnunk költözésbe, vagy elég lesz akkor, ha kissé cseperednek? Szeretnék több zöldet és nagyobb csendet köréjük. Idővel minden megoldódik. Nem aggódom. Férjem minden egyes nap utal rá, mennyire várja az érkezésüket. Még minden megkezdett terhességi hét elején felolvassa, mijük fejlődik éppen, és naponta megsimogatja őket.

Hiába győzködöm magam, nem bírom kiverni a fejemből, hogy HELLP-szindrómában szenvedek. Leggyakoribb tünete a bordaív alatti fájdalom, amit a májtok feszülése okoz, legrosszabb esetben elrepedhet a máj, és a szindróma az anyára és a magzatra is életveszélyes lehet (2009-ben meghalt egy ikreket világra hozó nő Magyarországon). A második trimeszterben jelentkezik, főként a 20. héttől (bár én csak a 13. hétben vagyok, már fáj). A hajlamosító tényezők közt szerepel a kismama életkora, illetve az ikerterhesség is. Valójában a terhességi mérgezés (toxémia) egyik fajtája, ami „az anyai szervezet alkalmazkodásának – a terhesség okozta változásokkal szemben fellépő – zavara vagy hiánya”. Bár fehérjevizelést és magas vérnyomást nem tapasztaltam,  a koleszterin és a triglicerid, tehát a vérzsír értékeim emelkedtek, ami új dolog nálam, de a doki szerint a terhességgel jár (remélem, hogy valóban, de azért a biztonság kedvéért utánanéztem a terhességi magas vérnyomásnak, a preeklampsziának is). Továbbá a vesebajok is közrejátszhatnak a kialakulásában. Másfél éve, a petevezeték átjárhatósági műtétem előtt megállapították, hogy a veséim lógnak kissé. Azt mondták, ha felszednék pár kilót, beágyazódnának ismét. Kb. 56-60 kg vagyok mintegy húsz éve – ez az enyhe súlyingadozás okozhatja? Igaz, hogy az is vesebajra utalhat, hogy hosszú évek óta gyakran járok vizelni éjjelente.

A férjem üdvözölt hajnali öt környékén a 14. hétben! Kint üldögéltem, nem tudtam aludni, mert bármelyik oldalamra fordultam, fájt. Nyugtat, szerinte csak nőnek a picik, több mint duplájára nőttek most is egy hét alatt, és tudtuk, hogy nem lesz leányálom, de csak egyszer kell elviselnem, és lesz két ördögfiókánk. Másnak sokkal komplikáltabb terhessége lehet. Talán leterheltem a gyomrom és a májam zsíros vagy fűszeres ételekkel, esetleg gyógyszerekkel (a gyógyszereket sosem bírtam, még a vitamintablettákat sem), figyeljek jobban oda az étkezésemre. Azt is javasolja, hogy járjak el terhestornára vagy kismamajógára, ismerkedjek kismamákkal, mozogjak (itthon tornázom, de ő kimozdulást javasol).

Nem engedem magamhoz a rossz gondolatokat, nem is akarok hipochonder lenni, de ha időben felismerünk egy szindrómát, bizonyára kezelhető lesz. Én is abban reménykedem, hogy csak átmeneti állapot, tényleg csak leterheltem a májam vagy a gyomrom (gyomorégés, gyomorsavtúltengés már tizenhárom éves korom óta gyötör). Optimistán nézek a jövőbe. Eddig nagyon dicsérték az eredményeimet, a babák mozgását, fejlődését. Jövő héten, a hasi ultrahang eredményeit követően okosabbak leszünk. Addig sok pozitív energiát küldök a picuroknak.

Végre elmúltak az émelygések és véget ért a hüvelykapszulás tortúra. Háromnaponként csökkentettem két kapszulával az adagomat, és kilenc nap elteltével nem jelentkezett barnázás vagy vérzés, tehát minden jel arra mutat, hogy a szervezetem termeli a szükséges sárgatesthormont. De ahelyett, hogy végre fellélegezhettem volna, csak egyre nagyobbodó pocakommal és a pocaklakóval foglalkozhattam volna, kezdetét vette a jobb bordaív alatti élesen nyilalló fájdalom. Napközben már felhőtlenül készültem az anyaságra, de az éjszakák kínszenvedéssé váltak. Bár nem javasolt a fórumokon tájékozódnom, több kismama panaszkodott hasonló fájdalmakra, de legkorábban a 16. héttől, túlnyomó többségében azonban a 20. hét után. A szülésznőmet is felhívtam: ő arra gyanakodik, hogy ez nem lesz terhességgel kapcsolatos, még nem nyomhatják a bordám a magzatok a 13. héten, hiszen 6-7 centisek lehetnek (na de ketten vannak!), és hasi ultrahangot ajánlott, ahol az epekövem is megnéznék. Felkerestem hát a háziorvosom, aki láss csodát, berendelt hasi ultrahangra, ahol a májat, epét, vesét is megnézik. (Rájöttem, hogy azokat a felkéréseket tartja megalázónak vagy azokat hárítja el, amik más orvosoktól érkeznek – nem lesz senki csicskása alapon – amikor maga dönthet a sorsom felől, segít.) Hasi ultrahangra tíz nap múlva mehetek, nincs korábbi időpont, csak magánklinikákon. De már annyi pénzt költöttem a teherbeesésem előtt és a terhességem óta, hogy továbbiakat nem szeretnék, nem azért fizetem a tb-t, hogy mindent magánban intézzek. Így viszont várnom kell a kivizsgálásra és az eredményekre. A gond csak az, hogy sem a jobb, se a bal oldalamon nem tudok éjjel feküdni, csak háton, de a háton alvás lassan már nem lesz ajánlott. A kedvenc félig hason pózomat pedig végképp elfelejthetem.

Nagy trükközéseket igényel a terhesség. Egyáltalán nem számítottam ilyen helyzetekre. Remélem, hogy csak jó oka van a fájdalmaknak: nyúlik rajtam minden, a szövetek, az inak, a bőr, húzódom és növekszem, gyarapodom minden tekintetben, de talán a gyógyszerek is megterhelik gyenge gyomromat. Sosem szedtem gyógyszereket, még vitaminokat sem, inkább gyógyteákat ittam és egészségesen étkeztem. Amikor nagyritkán kötelezően kellett szednem valamit, éreztem is enyhe nyomást a gyomromban, hiába vettem be főétkezés után. Most pedig két terhestablettára nőtt az eddigi egy adag (Femibion), és Magne B6-ot is szedek. Nem hittem, hogy terhességem alatt olyan szerveimről is tudomást szerzek, közvetlen testi tapasztalatok által, melyek létezéséről ez idáig fogalmam sem volt. És hogy ilyen fájdalmakat képesek okozni, és lehet fájdalmas az alvás is bizonyos testhelyzetekben. Ez okból az öregedés folyamatához hasonlítanám a terhességet, bár a hasonlat sántít. Mert ennek végén másfajta jutalom vár. Két drága csöppség.

Néhány naponta megnézzük a róluk készült felvételeket. Legszívesebben naponta megnézném őket, a mindig aktuális fejlődésüket, helyzetüket, növekedésüket, de a három hetes időszakokkal is be kell érnem.

Valakinek az egész időszak édes teher, élvezi szinte minden egyes percét, az anyasággal járó öröm tölti be mindennapjait, nekem pedig bizonyos helyzeteket is meg kell oldanom. De nem bánom. Erős vagyok és tanulok. Sokat gondolok rájuk, növekedjenek csak, nyomjanak csak, egyszer úgyis előbújnak – és majd újabb megpróbáltatások várnak rám. De mindent megoldunk, és tudjuk, hogy a sok álmatlan éjszaka mellett mekkora örömet fog jelenteni a szuszogásuk, ujjacskáik szorítása, az első mosolyuk, bőrük a bőrünkön.

A 11. hét 4. napján ismét láthattam képernyőn a piciket. Nagyszerű érzés megpillantani őket minden alkalommal, mert egyébként még nem érzem a jelenlétüket. Egyszer tapasztaltam valamiféle mocorgást, lepkeszárnyak suhogását, de lehet, hogy csak a képzeletemnek tudható be. Mindketten szépen elhelyezkedtek, növekednek, látszódnak az ujjaik kezdeményei, a hüvelykujjuk már a szájuknál motoz, a kis lábuk is rugdalózik.

Az A magzat, amelyik közelebb van a méhszájhoz, 50,7 mm (ülőhelyzetben),

a "távolabbi" B magzat pedig 55, 5 milliméteres:

Úgy hiszem, a nagyobbik lesz a leányzó! A szívhangjuk zakatoló vonat, szépen kirajzolódik és felhangzik. A fejük nem ufófej, se nem szalamandra feje, hanem a kis orral már emberi fej vonásait mutatja (hűha, már kezdek most elfogult lenni?). A fej mérete alapján nincs okunk aggodalomra. Három hét múlva újra láthatom őket, még karácsony előtt. Az ünnepekre pedig teszünk velük egy kirándulást valamelyik szép téli erdőbe.

Csütörtökön megyek az első szűrő- és diagnosztikus vizsgálatokra, pontosabban az integrált tesztre, ami két vérvételből áll. Ha azok eredménye is meglesz (kb. a 17. héten), és ha minden rendben találtatik, amire az ultrahangfelvételek alapján minden esély megvan – akkor közhírré teszem a terhességem a rokonságban (bár a hír már most is terjed…). Addigra talán már a hasam is megnő annyira, hogy kezd feltűnő lenni – most még csak egy kis vakondtúrás emelkedik a méhem felett. A hiányzó vérvizsgálatokat is elvégeztetem egyúttal – állítólag más háziorvos, nőgyógyász azt is meg tudja oldani állami támogatással – nekem sajnos nem sikerült elintéznem (ellenanyagszűrés, HBSAg, lues szerológia), így ennek is elkérik az árát…

Megkaptam az első kismamaruháimat is. Csinosan lehet öltözködni nagyobb pocakkal is. A férjem szerint szép kismama leszek, vagyok. Jól esik az ilyesfajta biztatás, támogatás. Olvasgatom a barátnőmtől kölcsönkapott Az a 9 hónap című könyv praktikus utasításait, saját testemmel, a pöttömökkel és más leendő apák érzéseivel is ismerkedünk. Szerencsére az egy hetes erős gyomorégés után rendbe jött a gyomrom, és végre eszem mindent, paradicsomtól kezdve karalábén át a legkülönfélébb gyümölcsökig, így biztosan ellátom a piciket a szükséges vitaminokkal, nyomelemekkel. Néha egyet-egyet csuklom, pedig régen nem szoktam. Az emésztésem jobb, mint valaha, pedig szorulásról, aranyérről ír a szakirodalom. Minden szervezet másképp reagál a külső-belső hatásokra. A sok zöldség, teljes kiőrlésű termék megteszi a magáét. Picit a krónikus fáradékonyságom is alábbhagyott. A farkasétvágyamban azonban nincs változás. Az Utrogestan hüvelykapszulák adagolását is fokozatosan beszüntetem. Végre gyógyszeres segítség nélkül leszek várandós! És lassan belépek a negyedik hónapba!

Még csak a tizedik hétben vagyok, de már a negyedik ultrahangfelvételt láthattam a csöppségekről (először az intézetben, majd a nőgyógyásznál, utána a magánklinikán és most a választott szülész-nőgyógyászomnál). A kis sejtcsomók már egy ideje nem is sokszirmú virágok, hanem ember formájú lények! Kibontakozóban levő csodabogarak. Megvan mindenük, csak kissé aránytalanul, a fejük foglalja el a testük felét. De így arányosak. Szabályosak, ahogy a doki mondta. Egymás fölött helyezkednek el.

Szóval a nagy hír, hogy sok keresgélés és érdeklődés után megtaláltam a szülész-nőgyógyászomat és megnyugodtam. Nyugodt hangon beszél, a lényeget mondja, körülbelül olyan típusú ember, mint én. A kérdéseimre korrekten, tömören válaszol. Hasi ultrahangom volt, nem hittem volna, hogy már hason keresztül is ilyen szépen kivehetők! A szívdobogásuk szépen hallatszott, és mindkettő olyan édesen mocorgott! Mondta is a doki, hogy kis mocorgósak. Ide-oda kapálóztak és hadonásztak a kezükkel, lábukkal, Már 32 és 33 mm-esek. Rohamosan növekednek. Mintha te nőttél volna a másfélszeresére múlt hét óta, magyarázza a párom.
Írattam fel sárgatesthormont, de megnyugtatott, hogy a 9. héttől a szervezet is termeli, viszont szedjem csak a 12. hét végéig, és fokozatosan szokjam le róla, mert egyébként vérzés fordulhat elő. Biztosan fogja az én szervezetem is termelni? Biztosan. Plusz folsav szedésére nincs szükség, a terhesvitaminban elegendő van.  Magne B6-ból szerencsére elég napi kettő, kalciumot a 12. héttől szedjek. Egyébként is megiszok majdnem naponta két-három deci kakaót, egy vastag szelet keménysajtot, tejfölt vagy joghurtot.

Két hét múlva kell találkoznunk (egyébként három hetente javasolja, illetve eredmények függvényében), addig döntsük el, szeretnénk-e magzatvíz mintavételt. Elmagyarázta, hogy 35 éven felül javasolt, ám a has összes rétegét átszúrják, a magzatburkot is, a lyuk kitágulhat, elfolyhat a magzatvíz, vetéléshez vezethet, fél százalék a kockázat, ami kétszázból egy vetélést jelent (ikerterhesség esetén viszont kockázatosabb). Más vizsgálatokkal helyettesíthető, integrált teszttel (a 12. és a 16. héten vérvételből, 30 ezer forint), vagy Prena teszttel (babánként kb. 230 ezer forint). A magzatvíz mintavétel ingyenes, fizeti az OEP. Az integrált teszttel is kiszűrhető 94%-ban a kromoszóma rendellenesség. Gondolkodjunk rajta, fontoljuk meg.

Nála drágább a vizitdíj (10 ezer helyett 15 ezer), ultrahangot automatikusan csinál, négy felvételt is nyomtat, de ha összeszámolnám a terhességi előkészületekre költött eddigi pénzt, akkor ez az összeg akár elenyészőnek is tűnhet. A nők egy része egy bármilyen szeretkezés során megtermékenyül, míg én mintegy két év alatt elvégeztem számos kivizsgálást (kb. 150 ezer, vizitdíjakkal), petevezeték átjárhatósági műtétet és méhtükrözést (kb. 250 ezer), lombik (100 ezer), petesejt stimuláláshoz szükséges injekciók, gyógyszerek (kb. 200 ezer). Simán elérjük az egymilliót, mire célba érjünk. Mindent megtettünk ennek érdekében, és alig várjuk, hogy végre befutók legyünk! Hogy kézbe fogjuk kettőnk közös gyümölcseit!

Az orvos megerősített abban, hogy ikerterhesség esetén olyan kórházban érdemes gondolkodni, ahol van újszülött osztály, mert akár már a 34. hét körül esedékes lehet a szülés. A megtermékenyítési időponthoz igazította a magzat fejlődési ütemét – eddig az utolsó menstruáció első napjától mérték. Elmondta, hogy a szülésznővel az ötödik hónaptól konzultálhatok. A mellemet is megvizsgálta. A háziorvoshoz irányított vérkép és vizelet ügyben, illetve belgyógyászati és fogászati vizsgálatok is szükségesek. Az én háziorvosom viszont nem érzi kötelességének a „továbbirányítást”, többször is hangsúlyozta, de majd viszek neki valami figyelmességet. Pedig azt olvastam, hogy a háziorvos kötelessége pont az ilyesmi, gyógyszerkiírás, küldés laborvizsgálatokra, más orvosokhoz. Az asszisztens is nagyon kedves volt, bár csak helyettesített, vizeletet vizsgált, tanácsokat adott. Hazafelé egy nagyot sétáltam. Jó úton haladunk, ez járt az eszemben. Jól érzik magukat bennem a kis csöppségek.

A tizedik hétbe léptem, és örömmel haladok előre a harmincvalahányadik hét felé. Időközben teljes mértékben eldöntöttem, hogy csak olyan kórházban szeretnék szülni, ahol van újszülött intenzív osztály. A barátnőm nem érti, miért készülök fel a rosszra. Azt mondja, nem hagyhatja ismét szó nélkül, hogy már megint bevonzom a bajt a pánikjaimmal. Egyszer miért nem az jut eszembe: ma szép nap van, két millit nőttek a babáim, jót ettem, sokat mosolyogtam, boldog voltam, ezzel segítem, hogy otthon érezzék magukat bennem.

Ne vizionáljam a koraszülést és ne agyaljak vészhelyzetes sztorin. Lesz egy szép szülésem, időben, szép babákkal, boldog szülőkkel.

Én úgy hiszem, nem rossz, ha felkészülök minden lehetőségre, és pániknak sem nevezném, a rossz bevonzásának meg végképp nem, csak megfontoltan és körültekintően készülök fel életem egyik legnagyobb eseményére. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem vagyunk beprogramozva és mások az igényeink. Valaki korábban szül, valakit túlhordanak, valaki fel akar készülni az eshetőségekre, valaki meg csak beesik az ügyeletes szülészhez. Nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy nagy az esély a koraszülésre. Nem a bajokra gondolok, hiszen én is szép szülésben reménykedem. Szeretném, ha minden rendben lenne, de ki akarom iktatni a lehetséges komplikációkat. Hogy más kórházba kerüljek, mint ahova jártam, vagy a babák kerüljenek egy másik kórházba. Fontos nekem, hogy felmérjem a helyzetet, hogy nyugodt legyek. Másképp nem megy. Nem tudom másképp. Ha meg tudom előzni, hogy kellemetlen meglepetés érjen, miért ne készüljek fel rá? Nem akarom, hogy ha koraszülés lenne, ami ikrek esetén gyakori, akkor mentővel szállítsák át a piciket. Egyik nap még erősebb lett a meggyőződésem. Egy este a kereszteződésben vijjogott egy mentő, koraszülött mentés volt ráírva. Elkezdtek csorogni a könnyeim. Én nem bírnám elviselni, hogy nagyon jó kórházban, akár magánkórházban szüljek, ahol nincs intenzív újszülött osztály, és nagy forgalomban szállítsák át őket máshová. A másik barátnőm azt írta, hogy „Mivel ikrek, lehet, hogy elsődleges szempont a koraszülött intenzív. Mert ha koraszülés van, akkor úgyis átvisznek, és nem ott szülsz, ahol készültél. Szóval jobb, ha eleve olyan helyet választasz.”

Azt sem állíthatnám, hogy jókat ennék. Nem érzem az ízeket, illetve mindig más ízt kívánok meg. Nem esik igazán jól az étel, és nem is tudok mindent megenni, amit szeretnék. Az émelygés megszűnt, ám helyében megjelent a gyomorégés. Mindig is gondom volt a gyenge gyomrommal, évente párszor előfordult, ezért sem szedtem gyógyszert. Gondolom, most a gyógyszer válthatta ki. Naponta egy terhesvitamin, és négy magneB6. Az utóbbit levittem napi egy-két adagra. A fájdalom és a gyomorsav miatt csak száraz kekszeket ettem, meg krumplit és banánt. Eléggé gyatra étrend. De nem bírtam mást. Ráadásul szeretném ismerni a vérképemet is, illetve a vizeletem minőségét, mert a terhességem alatt senki sem küldött még ilyen jellegű kivizsgálásra, hiába kértem. Tudni szeretném, nem kell-e ikerterhesség esetén több folsavat szednem, esetleg vasat, kalciumot. Se a védőnő, se a háziorvosom nem tudta a választ. Mondjuk nem is nagyon tudnék a gyomorégés miatt újabb vitaminokat bevállalni, amik leterhelnék a gyomromat. Viszont természetes forrásokból is megoldhatnám. Sokat olvasok terhesség alatt szükséges ásványi anyagokról, vitaminokról, igyekszem ehhez tartani magam. De konkrét értékekre is szükségem lenne. A gyomorégés általában akkor jellemző, amikor már nyomja a baba a gyomrot, de az én három-három centis magzataim nem hiszem, hogy bármit nyomnának… A hasam mérete nem változott, akárcsak a kilóim száma. Gondolom, a következő hónapokban duplán bepótolom!

Holnap mindent kiderítek a szülész-nőgyógyászomnál. Benne van minden reményem.

Már nagyon várom a negyedik hónapot. Állítólag a legszebb a negyedik, az ötödik és a hatodik hónap. Akkor elmúlnak a rosszullétek, abbahagyhatom a napi háromszor kettő Utrogestan hüvelykapszulát és remélhetőleg a gyomorégés is visszaszorul. A fáradékonyság alábbhagyásában is reménykedem. Nagyon sokat alszom. Két kicsi szilva nem meríthet ki ennyire! Vagy mégis? A férjem annyira együtt érző, hogy ő is fáradékonyabb, és ő is többet eszik a szokásosnál.

Ma jártam a védőnőnél. Gyarapodtam egy füzetecskével: A várandós anya gondozási könyve. 58 kg vagyok és 100/70 a vérnyomásom. A védőnő sok hasznos információval szolgált, egyrészt harminc év védőnői tapasztalata beszélt belőle, másrészt kétgyerekes anyuka. Ajánlott orvost, de amikor felhívtam, kiderült, hogy leterhelt. Minden jó orvos leterhelt, nem vállal új pácienseket. A Szt. Imre Kórházat javasolta, nagyon emberközpontú, eddig minden páciense elégedett volt vele, az I. sz. klinika pedig szuperül felszerelt, sok szaktekintély dolgozik ott, de annyi a szülésük, hogy nem tudnak megfelelően foglalkozni az anyákkal, és nem is túl bizalomgerjesztő. Tipikus babagyár. Holnapra kideríti, hogy egyéb várandós anyukák mely orvosokkal elégedettek. Ez a két kórház jöhet nálam szóba, mivel PIC (intenzív koraszülött osztály) a Szt. Imréből is könnyen elérhető, az I. sz. klinikán pedig van PIC. Szeretnék felkészülni az eshetőségekre.

Szóba került, hogy fórumokat ne olvassak. És csak a pozitív gondolatokat engedjem magamhoz. Mert nagyon tudok ám aggódni... Azt mondta, a lehetséges problémákra se gondoljak. Megérdemlem a babákat, engem választottak, törődjek velük. És olvassam a Lelki köldökzsinór című könyvet.

Fontosnak tartja, hogy megismerjen, összegezze a leleteket, eredményeket, meg is fog látogatni, és később gyerekorvos választásban is segít.

A háziorvosnál is jártam, nagyon örült, hűha, kettő, megnézte az ultrahangfelvételt. Azt mondta, az ikerterhesség édes gyötrelem. Bár rabszolgamunkát is jelent (pl. két mellen szoptatni). De persze mosolygott. Orvost nem tudott ajánlani. Csak arra figyelmeztetett, hogy ne menjek emberek közé, nagy bevásárlóközpontokba és nagyon kíméljem magam. És nem fog vérvételre és vizeletvizsgálatra berendelni, az a védőnő dolga. A védőnő szerint meg az övé. Remélem, a választott orvosom megoldja a helyzetet.

Egyébként a magánklinika szolgáltatásai a kedvemre valók lennének, de a védőnő azt mondta, túl magas árat kérnek ahhoz képest, amit nyújtani tudnak. Az orvosom meg nagyon alapos, minden kérdésemre kimerítően válaszol, de elfelejtett visszahívni, amikor a barnázás miatt rácsörögtem, és az ultrahangra sem jelentett be. Szerencsém volt, hogy bevettek és háromnegyed órán belül végeztem. Szóval egy kicsit megingott a bizalmam benne. Ultrahangon találkoztunk, de fél szóval sem említettük, hogy nem fogadta a hívásom és miért nem hívott vissza. Örült, hogy mindkét baba megvan, és azt mondta, majd találkozunk megbeszélt időben a rendelőjében…

A mai ultrahangon kimutatták a két élő embriót! Úgy indultam el a kórházba, hogy örülök, ha legalább az egyik életben van! Erre fel kitartott mind a kettő! Vagány kölkök! Már 20 és 22 mm-esek. A láb- meg a kéznyúlványok is szépen láthatók. Már most levettek a lábamról!

Nagyon megható látvány! Az ultrahang egy csoda!

Megkérdeztem, kinyomtatnák-e, de csak CD-re tudták feljátszani. Egy kis ellenérték fejében. És nemcsak képeket, hanem felvételeket is: mozgást és a szívhang kirajzolódását. És az áramlásokat.

Pedig a pecsételések felbukkanása és a rosszullétek alábbhagyása alapján úgy véltem, gond van… Nem mozgok otthonosan a terhesség térképén… Nem tudom értelmezni testem üzeneteit.

A drága magánklinikán végezték a vizsgálatot. Kérdeztem, mindig tizenötezer lesz-e az ultrahang. Többnyire igen, és a kivizsgálások is. Az orvosom magánrendelőjében valamivel olcsóbbak. Megemlítettem mintegy mellékesen, hogy kár, hogy ilyen drága az intézményükben a szülés. Bizony 450 ezer, de minden a baba, az anya és az apa körül forog. Milyen szép látni, amikor hárman fekszenek az ágyban, az apa mellkasán a picivel! Összeszorult a torkom, majdnem elbőgtem magam... Nagyon érzékeny vagyok mostanában. Alig tudtam feltenni a következő kérdésem, de nem is kellett, az ultrahangos hölgy mesélt tovább. Számoljam össze, hogy ha máshol száz-százötvenet adnak az orvosnak, továbbá kell bizonyos összeg a szülésznőnek, a nővérkéknek, és itt a befizetett összeg 20%-át vissza lehet igényelni pelenkára, bébitápra (visszafizetik vagy ilyesmi). Ha mindezt összegezzük, akkor mintegy százezer forint a különbség. És ugye máshol zsebbe mennek a pénzek, itt meg kapunk számlát, egészségpénztárnál is elszámoltathatjuk. Továbbá a 38. heti összes kivizsgálás benne van az árban, ami napi, kétnapi ellenőrzést jelent, komolyabb összegű kivizsgálásokat, amit máshol külön meg kéne fizetni.

Rákérdeztem az intenzív osztályra, illetve arra, ha korábban kellene befeküdnöm, ami ikrek esetén előfordul, akkor pluszban kell fizetnem? Azt mondta, nem, mivel az esetben nem ide fekszem be, hanem olyan kórházba, ahol erre specializálódtak, de ezt ők intézik el nekem. És akkor nem itt fizetem ki az előírt szülési díjat, hanem a másik kórház szabályai szerint.

Elgondolkodtattak a hallottak.

Sajnálom, hogy elfeledtem megkérdezni, az én dokim jönne-e át a másik kórházba, vagy csak átirányítanak (egy addig ismeretlen orvoshoz). A Péterfyben és a Szent Imrében, ami még szóba jöhetett volna nálam, sincs ilyen intenzív újszülött vagy koraszülött osztály (SOTE  1. és 2. klinika és a Szent János biztosan van, meg a Jahn Ferenc és a MÁV talán). Az orvosom azt mondta, nagyon jól működik ilyen esetekben a csecsemő-mentőszolgálat is. Azért mégiscsak nyugtatóbb lenne, ha nem kéne őket átszállítani, ha netán gond adódna. Kicsit még tapogatózom ez ügyben, és meghányom-vetem a dolgokat. Hogy végül a lehető legjobb lehetőség mellett döntsek.

Világéletemben nem foglalkoztatott különösebben a szülés és az anyaság témája, így most számos új információ jut el hozzám. Úgy gondolkodtam róla, mint nemes, felemelő érzésről, a gyermek maga a csoda, ám amikor szembesültem a látvánnyal, például szülést láttam a képernyőn, el kellett fordítanom a tekintetem. Rosszullét környékezett. Nem bírtam a vér és szenvedés látványát, még ha egy magasabb cél érdekében történt is. Amikor gátmetszésről vagy gátrepedésről olvasok, elfog a rettegés…

De természetesen el akarok jutni a szülésig és az anyaság érzését is szeretném átélni. Eddig bele sem gondoltam, milyen szülést szeretnék, milyen módszerek vannak, csak miután kissé feltérképeztem a terepet, kezdek valamelyest tisztán látni. Kicsit attól tartok, hogy csak császármetszés jöhet szóba, illetve bármilyen szülés is lesz, sok-sok fájdalomcsillapítóval. A teherbeesés előtt elvégzett néhány kivizsgálás során kiderült, hogy nagyon alacsony a fájdalomküszöböm. Amit másoknak ébren végeztek, nálam meg kellett szakítani, és alvásban folytatni. Az ikerterhesség is kicsit bonyolítaná a helyzetet, illetve talán a korom is. Természetes úton lenne a legjobb, minél természetesebben (régebben a vízben szülés vonzott leginkább), de majd kiderül, hogyan viselkedik a szervezetem.

A nők egy része szeretné átélni a szülés minden fájdalmát, míg a másik része a fájdalomcsillapítók mellett voksol. Én alapvetően a másik csoport táborát gyarapítom.

Öntudatlan szülést szeretnék, mindenféle fájdalomcsillapítást bevetve. Bár barátnőim örültek, hogy engedte őket szenvedni az orvos, és végül természetes úton hozták világra a csecsemőjüket. Egyikük a szülést átszellemülten eksztázisnak nevezte. Nem vagyok húszéves, és pokoli fájdalmakat sem szeretnék átélni. A fájdalomcsillapításnak is számtalan formája létezik. Például a deréktól lefelé történő bénítás. Észnél vagy, de a tested egy részét teljesen eltompítják. Egyik barátnőm pedig altatásban szült. Előre megbeszélték az orvossal.

Az egész terhesség folyamata mesterséges nálam. A gyermekek nemzése, életben tartása hüvelykúpokkal, segítve a szervezet hormonszintjének kiegyenlítését. A végkifejlet, a szülés is legyen akkor mesterséges és a lehető legkényelmesebb. Vagy éppen a szülés lehetne az egész folyamatban a természetes elem?

Először is jussak el odáig!

Aggódom a testem jelzései miatt.

Szedem az előírt gyógyszereket, mégis barnázok, de most pirosas-rózsaszín is megjelent (a nyolcadik hét második és ötödik napján). Igaz, semmi nem folyik belőlem, csak pecsételek. Mindenesetre elfog a kétségbeesés. Az intézet ezt írta egykoron: nem kell megijedni, az Utrogestan hüvelykúp használatakor előfordul, hogy kikezdi a petefészket, és barnás-rózsaszínes pecsételés jelenik meg. Érzékenyebbeknél előfordul.

A nők 20%-nak vannak az első harmadban vérzései elmaradt menstruáció idején. Nekem pedig épp most maradna el a második menstruációm. Ezt olvastam: „Okozhatja a vérzést felszívódóban lévő iker is, ám ez általában nem okoz problémát a megmaradó baba tekintetében. Előfordulhat még, hogy a terhesség alatti vérezgetések éppen az esedékes menstruáció(k) idejében jelentkeznek. Ez gyakori jelenség a kismamáknál, ami akár úgy is tűnhet, mintha a méh egészen egyszerűen emlékezne a havi ritmusra.”

A barátnőm azt mondja, menjek be a kórházba, ha erősödik, akár este, inkább nézzenek paranoiásnak, a lényeg, hogy ne legyen baj. Csináljanak egy ultrahangot. Nem mentem be, mert pár óra múlva megszűnt. De három nap elteltével ismét jelentkezett, szintén pár órára. Pedig óvom magam. A napi egy órás séták után jelenik meg, de lehet, hogy étel vagy más egyéb az oka.

Felhívtam az orvosom, de nem vette fel, és nem is hívott vissza. Egyébként is drága lenne. Másikat keresek. Felmértem a kórházak felszereltségét, milyen messze található tőlünk, a doktorok szaktudását és emberségességét, mennyi a kivizsgálás és a szülés díja, milyen messze van a vécé, hány ágyasak a szobák, mennyire figyelmes a személyzet, főleg személyes vélemények alapján. Egyik barátnőm azt ajánlotta, „Azt kell először is eldöntened, hogy milyen szülést szeretnél. A Szt. Imrében elég jól működnek az alternatív dolgok, lehetőleg gátmetszés nélkül, minél természetesebben lehet ott szülni. A SOTE ennek az ellentéte, rutin beöntés, gátmetszés, ilyesmi. Attól függ, hogy neked mi jön be, mi a fontos és hol/mitől érzed magad biztonságban.” Kaptam jó visszajelzéseket az Uzsoki Kórház és a Szent István, illetve a MÁV Kórház szülészeti osztályáról is. A SOTE klinikáit szaktudás és felszereltség szempontjából dicsérik, ám a személyzet teljesítménye alacsony pontozást ér el.

Szeretném megbeszélni az orvosommal és a szülésznőmmel, milyen helyzetek fordulhatnak elő, milyen lehetőségek jöhetnek szóba. Életem egyik legfontosabb eseménye előtt állok, valamelyest tudni szeretném, mire számíthatok. Nem akarok véletlenszerűen ügyeletes orvosnál szülni, egyik barátnőm elég rossz tapasztalatokat szerzett.

Hamarosan felkeresem a hetedik kerületi védőnői szolgálatot is. Most már csak reménykedem, hogy továbbra is minden rendben legyen! Ne jelentkezzenek a pecsételések, mert a frászt hozzák rám!

Tegnap, a hetedik héten is voltam ultrahangon, és a két petezsák közül csak az egyik lüktetett. Két hét múlva megismételjük a vizsgálatot, hogy lássuk, mindkettő életben marad-e, vagy az egyik megreked a fejlődésben és elhal. Megkérdeztem, viheti-e magával a másikat. Azt felelte az orvos, hogy vérzés nélkül nagyobb az esélye, hogy marad a másik, de a vérzés olyan méhösszehúzódásokat okozhat, hogy a másik is kilökődhet.

Az ikerterhességről – már ha az lesz – azt mondta, hogy nem egy fáklyásmenet, és bár egy kalap alatt elintézzük a két gyermeket, nagyon igénybe veszi a szervezetet. Ikerterhesség esetén a 40 hét helyett már gyakran a 36. héten kórházi ellenőrzés alá kerülnek a leendő anyák, illetve koraszülés is beindulhat. Érdeklődtünk a vizsgálatok menetéről is. Kezdetben kb. négyhetente kellene felkeresnem (alkalmanként tízezer forint), és három ultrahang lenne (alkalmanként kb. tizenöt ezer forint). Illetve laborvizsgálatok, amik ingyenesen is megoldhatók. Ez rendjén is lenne, ám a szülés magánkórházban ötszázezer forint kórházi ellátással és orvosi tiszteletdíjjal. Sokalltuk. Semmi gond, ha másnál szülök, ám azon gondolkodunk, nem lenne-e mégis jobb annál az orvosnál végezni a terhesgondozást, akinél szülnék. Akkor ismerné a terhesség egész menetét, és nem kéne szülőorvoson törnöm a fejem. Olyan helyen, ahol az intenzív osztály (PIC) is a kórházon belül található, és szükség esetén nem kellene átszállítani a kicsiket egy másik osztályra. Nagyon szimpatikus az orvosom, minden kérdésemre kimerítően válaszol, de nem lenne hátrányos, ha egy orvosnál zajlana le az egész terhesség. Még megérdeklődöm a barátnőktől, ők mit javasolnak.

Reggel azt kérdezte a férjem, bánnám-e, ha csak egy babánk lenne. Semmi ráhatásom nincs arra, hogy mennyi legyen. Két hét múlva kiderül, mennyien vannak. Erre úgy reagált, hogy ha egy babánk lenne, akkor elgondolkodhatnánk örökbefogadáson. Mert én már nem biztos, hogy vállalnék még egy bizonytalan kimenetelű lombikot a szükséges kivizsgálásokkal. Nagyon meglepett, és nagyon megörültem. Fordítva nem lehetett volna, kérdeztem. Először az örökbefogadás, aztán a saját? Nem. Először legyen közös. Most már azon drukkolok, legalább egy megmaradjon. Persze mindkettőt nagy-nagy szeretettel várjuk.