sokszirmuvirag

Immár két hete fekszem kórházban. A feje tetejére állt az életem, de a személyzet kedves, és érzem, jó kezekben vagyunk, odafigyelnek ránk, rendszeresek az ellenőrzések. Többször vettek tőlem vért, vizeletet adtam le kétszer, minden reggel ötkor vérhígító injekciót kapok, és amint bejöttem, két nap egymás után tüdőérlelő injekciót is kaptam (4 hét múlva ismétlik, hogy ha extrém koraszülöttek lennének, tudjanak valamennyire lélegezni). Két ultrahangon is voltam – minden kedden megyek. Szerencsére maradt az 1,5-1,3 cm-es belső méhszáj tágulás, reméljük, hogy sokáig így marad. A fertőzések kikezelése is segít a jelenlegi állapot meghosszabbításában, meg az aktuális vérvételek alapján kapok gyógyszereket, most pl. több vasat kell szednem.

Szóval a sosem volt napirendem jól felborult. Öt órakor vérhígító, vérvételek, szomszéd ágyon az infúzió bekötése és ellenőrizgetése, hét körül takarítónők, negyed nyolckor reggeli, majd az első vizit… Délután vérnyomásmérés, este szívhang-ellenőrzés. Ráadásul a harmadik napon megfáztam, pedig évek óta nem voltam beteg. Egyrészt a túl hideg hűtőből ettem, másrészt a sosem pihenő légkondi tett be, keringeti itt a bacikat, a férjem szerint a stressz jött ki rajtam, hogy bekerültem, a doki szerint már kintről is hozhattam. Sokan köhögnek az osztályon, gyakran nyitva a folyosóra nyíló ajtónk, jönnek-mennek a bacik, meg bejönnek hozzánk kismamák is, mert a mi szobánkon van ctg-készülék. Két hete nonstop köhögök, remeg, fáj és húzódik tőle a hasam, belenyilall a kötőszöveteimbe, ezerféle gyógyszert szedek, antibiotikumokat is. Félek, hogy rosszat tesz a babáknak, de védve vannak odabenn és olyan gyógyszereket kapok, amiket terhesen is szedhetek, és jobb kikezelni, mint elhanyagolni. Sok a C-vitamin bennem, lándzsás útifű szirupot iszom, tantum verdét vagy septofortot szopogatok, nyakig be vagyok takarózva, szájmaszkkal védem a többieket, sállal a nyakam, a lányok rendszeresen Influ sprayt fújnak a levegőbe.

Négyen vagyunk egy szobán, mindünk problémás, három fekvőbeteg, egy mozoghat. Négy, öt és tíz hete vannak bent. Nagyon bizakodóak, számukra is minden egyes nap ajándék. Mind nagyon pozitívan állnak a helyzethez, mindent megtesznek a gyerekükért, beszélgetnek, nevetgélnek, nem érzik áldozatnak a babákért vállalt fekvést. A férjeik naponta széles mosollyal jelennek meg az ajtóban.

Egyikükből a huszadik héten dőlni kezdett a vér, mert levált és a belső méhszájra csúszott a méhlepénye. A másiknak ez a negyedik terhessége, kettőt hamar elvesztett, a harmadikat a 21. héten. Most a kezdetektől fekszik, mégis kinyílt a belső méhszája, de már a harmincadik hét közelében jár. Illetve egy ikerterhes, akinek nem egyforma mértékben fejlődnek az ikrei, és magas a vérnyomása. Kettőnek van már egy és két gyermeke otthon, nekik nagyon nehéz az itt töltött időszak, de szerencsére a nagymamák gondoskodnak a picikről.

Kimerít a betegség, a folyamatos, késztető köhögés, a búgó légkeringető, az elhaladó autók felvillanó fényei, a szobatársak beszélgetése mobilon, skype-on, a nyitott ajtó a beszűrődő hangokkal, a látogatók, az idegen közeg, de a körülményekhez képest igyekszem nem zavartatni magam. Olvasgatok, dolgozgatok és pihengetek. Csak a két arany csillagunk jóléte lebeg a szemem előtt. A legfontosabb, hogy szép, egészséges négytagú család legyünk!

Az ötödik hónap végén, a hatodik hónap elején egyre nagyobb a hasam, azzal viccelődik a rokonság, hogy lassan talicskán kell tolni. Az biztos, hogy óriási, és egyre több ér szövi be a hasam és a mellem, vastag és pókhálószerű erek. De a hasamon kívül nem nagyon rakódott le zsír máshova, ha engedélyeznék, nagyon mozgékony lennék, de fő az óvatosság és a fegyelem.

A 22. heti vérvétel eredményeim nem túl biztatóak a háziorvos szerint, aki extrém kilengéseket lát, de a nőgyógyász megnyugtat, hogy terhesség, főként ikerterhesség esetén elfogadhatók ilyen értékek.

Magas a koleszterinem (2,6-5,2 helyett 8,1 mmol/l) és a triglicerid-értékem 0,4-1,7 helyett 3,2 mmol/l), a CRP-m (10 mg/L alatt helyett 14), a süllyedésem (3-15 helyett 70 mm/ora) meg egyenest az egekbe szökött.

A 23. heti nőgyógyászati ultrahang és kivizsgálás előtt nagyon nyugtalanul alszom, egész éjjel ébren vagyok, a picik is folyton rugdalóznak. Azon izgulok, rendben lesz-e a méhnyak és a méhszáj, nem rövidült-e tovább.

A babák nagyon szépen fejlődnek, minden méretük stimmel, 30 cm felett vannak, 660 és 600 grammosak.

A fiú

A lány

De sajnos a méhszájammal kapcsolatos eredmények könnyeket csaltak a szemembe. Talicskán biztosan nem fognak tolni, mert be kell feküdnöm kórházba, minél előbb. Minden nappal rosszabbodhat a helyzet. A picik érdekében jobb, ha időben megyek, mert a folyamat hamarabb fékezhető. 1,5 cm-re rövidült a méhnyak (a két héttel korábbi 2,5 cm-ről), a belső méhszáj is nyílik, pedig minimálisat keltem fel, sehova nem mozdultam ki, csak egyszer vérvételre, meg most a kivizsgálásra, csak mosdóba jártam, zuhanyozni és fogat mosni és az asztalnál ettem. Azt hittem, velem ez nem történik meg, nem fogok a hatodik hónap elején kórházba kerülni, pedig mindvégig tudtam, hogy nem lesz könnyű a terhességem, de bizakodó voltam. A védőnő azt javasolta, hogy főleg ne aggódjak, fontos a kicsiknek is a nyugalom, a pozitív gondolatokat engedjem magamhoz. Orvosi felügyelet alatt leszek, úgy kihúzhatom sokáig, persze semmire sincs garancia.

Mégis mit nyújthat a kórház? Bent sem tudnak többet tenni, csak szigorúan minimalizálni a mozgást, kötelező pihenést garantálnak, ágyhoz hozzák az ételt, felemelik az ágy lábrészét, és gyakoribb vizsgálatok lesznek, amihez ugye nem kell felállnom, felöltöznöm, odautaznom stb. Katétert nem raknak fel, mert az idegen test lenne, fertőzést okozhatna. Bevarrni nem javasolt, mert az vérzést idéz elő és az elállításához méhösszehúzódásokat produkál a szervezet, ami szintén veszélyes és előrehozott koraszüléssel járhat.

A férjem azzal nyugtat, hogy igenis, a kórházban jó helyen leszek, hiszen nem kell mentőt hívni és azzal is időt veszíteni, hanem azonnal, helyben tudnak segíteni. Arra kér, pihenjek, a piciknek is jobb, ha nem aggódom. Már pénteken befeküdhetnék, csak két nap a különbség és nagyon sok múlhat rajta. Ha baj történne, vagy csak romlana a helyzet, mindig vádolnám magam, hogy többet megtehettem volna. Csak egyszer kell ezt tennem az életben, és két csillag életét tenném könnyebbé. Látogatni fog, amikor tud, bevisz nekem mindent, amit csak kérek. Két hónap nem a világ vége és nem a frontra megyek. Szerinte nem kérdés, mit kell tenni. Néhány év múlva eltörpül ez a pár hét az örömünk mellett. Megeshet, hogy érzik a picik, hogy mennyire várjuk őket és ezért akarnak mielőbb kibújni. Ezért mondogatom nekik, hogy maradjanak még, ne siessenek.

A barátnőm is azt mondja, hogy ezt a pár hetet fejem állva is kibírom, ha a gyerekek egészsége a tét.

Másfél hét múlva betöltöm a 24. hetet, ami vízválasztónak számít, innentől koraszülött a megszülető magzat, vagyis már infans. Míg ezen a héten 17 %, a 24. héten már 49 %, a 25. héten 67% az életbenmaradási esély.

Nem gondolhatok csak kettőnkre, hogy mi nem leszünk együtt. Amikor életünk végéig együtt lehetünk négyesben. Azt is megemlítette mosolyogva, hogy "életemben utoljára legényéletem lesz".

A helyzet napos oldalát kell néznem, hogy nem lett nagy baj, mint az egyik ismerősömmel, aki sétált az utcán, összeesett és csak a kórházban tért magához, elvesztette a babáját. Neki is méhszáj elégedetlensége lehetett, és többször nem is próbálkozott teherbe esni… Jó orvosom van, nagyon odafigyelt rám, időben észrevette a bajt, és ez nagyon fontos.

A fertőzéseket kezelni kell, bórsavas hüvelykúppal, és amíg nem fekszem be, napi egy vérhígító injekciót kell beadnom a sok fekvés miatt. A kórházból haza már nem jöhetek. Nem is tudom elképzelni, hogy ne üdvözöljem az ajtóban munka után a férjem, ne bújjak hozzá a kanapén, az ágyban. Hogy utoljára fogom megfogni a kezét kettesben az utcán, mielőtt belépek a kórházba. Persze tudom, hogy annál nagyobb ajándék nem kell, hogy két gyermekünkkel térek haza. Kitartást nekünk!

Mintegy tíz nap telt el fekvő helyzetben, és csak a 22. heti teljes vérkép és cukorterheléses vizsgálat miatt mozdultam ki a lakásból. Akkor is autóval mentem-jöttem, és fekvő helyzetben vártam az újabb vérvételeket. A vizsgálatról nem világosítottak fel, csak utolsó éjjel néztem meg az internetet, ahol kiderült, hogy glükózt kéne venni a gyógyszertárban és két óra alatt három vérvételre kerül sor. Korareggel a gyógyszertárak még zárva, így kapunk kölcsön a kórházban, a következő vérvételre hozatok két csomaggal – azt hittem, kétszer kell cukros löttyöt inni. (Vérvétel előtt mindig nyugtalanul alszom, magam is éhes vagyok és a magzatokat is éheztetem, hiszen a tartalékaimból nem tudnak fogyasztani, csak az aktuális bevitelekből – na de egy-egy órát kibírunk.)

Olykor eszembe jut, hogy nem mozdulhatok ki babaruhákat nézegetni, sétálgatni a parkban, nem találkozhatok barátnőkkel egy teára, ebédre, nem kimozdulhatok ki felkészítő tanfolyamra vagy terhesjógára, de sokkal fontosabb cél lebeg előttem, jóval nagyobb a tét: két apróság jóléte és sikeres világra hozatala. Terveztünk hétvégi erdei kirándulásokat, de még egy városi séta is jót tenne. Pocakom engedné, testem igényelné. A napfény is nagyon hiányzik, csak egy bogyóban pótolom sűrített verzióját. Zavar, hogy a férjem tesz-vesz körülöttem, és nem tudok a segítségére lenni (annyit kér csak tőlem, hogy mosolyogjak.) A gép előtt töltöm időm egy részét, hogy befejezzek egy munkát, amellett pedig zenét hallgatok és olvasgatok. Igyekszem minél kevesebb időt állva és ülve tölteni, nehogy a magzatok nyomják a méhnyakam és a méhszájam, minél kevesebb nyomás és súly nehezedjen az alhasi testrészekre. Tudod, mi lesz ennek a vége, kérdezem a párom. Igen, két arany csillag, felel lelkesen. Izomsorvadás, sóhajtok.

Két nagy ajándék lesz a végeredmény, tudom én is jól. A világon a legjobb helyen vagytok, mondogatom nekik. Maradjatok itt minél tovább, érezzétek jól magatokat, nőjetek és fejlődjetek. Nem kell igyekeznetek sehová, lesz még bőven részetek a kinti világból. Most csak így kaphattok meg minden szükségeset, hogy elég erősek legyetek a kinti élethez. Ebben a meleget és tápanyagokat nyújtó védőburokban a legjobb nektek.

Nem gondolkodom lemondásokban, hiszen nagyobb örömet fognak adni, mint eddig bármi, és nagyobb felelősséggel is járnak. Már most tanítanak alkalmazkodni, és még jobban fejre fogják állítani az életünket. Számos új információval lettem gazdagabb a fogantatásról, a kismamák és a magzatok testi-lelki változásairól, olvasok tudományos cikkeket és törzsi hiedelmekről, filmeket nézek. És természetesen a várandósság elméleti oldala mellett nap mint nap megtapasztalom a „gyakorlati” oldalát is, és ez jelenti a legnagyobb élményt. Amióta érzem a rúgásaikat, sokkal nyugodtabb vagyok, mint amikor még nem tudták mindennapi konkrét jelét adni létezésüknek, csak ultrahangon és lelki úton. Két élet formálódik és három szív dobog bennem. (A vérnyomásom a szokásos, 90/60, a pulzusom a terhességem óta 90 felett van, de a fülemben már nem lüktet az ér.) Éjjel-nappal rúgkapálnak, Bajnok is egyre többet és nagyobbakat rúg, erőre kapott. Örülünk, hogy fiú- és lánygyermekből is kivesszük a részünk. (Amikor azt kérdezik, fiú, lány?, a férjem annyit felel, igen. Hirtelen nem is tudnak reagálni. Mindkettő vagy is-is, lenne az adekvát válasz, de nem könnyíti meg a kérdező helyzetét. A főnöke azt mondta, ilyen páros csak a kiváltságosaknak adatik meg J)

Sokszor elmesélem a piciknek, mi történt velem aznap – a tétlenségem ellenére elég változatosak a napjaim – reggel és este pedig éneklünk nekik (Kicsi vagyok én, Cifra palota, Megy a gőzös, Pál, Kata, Péter, Zöldre van a, Erdő, erdő, erdő, Göndör a hajam, Édes álmot, Hull a szilva, Virágéknál). Néha egy-egy nevet változtatunk bennük, hozzájuk alakítjuk a szöveget. Olyan ismerősek lesznek számukra a dalok, hogy születésük után ezekre fognak megnyugodni.

Sokszor csak fekszem, rájuk gondolok vagy elkalandoznak a gondolataim. Nézem a nyersfa ablakkeretet, a mélybarna függönytartót és a vajszínű függönyt. A szemközti háztető cserepeit, cserépkéményeit, három tetőablakát. Egy-egy megpihenő madarat, kusza felhők közt fehér csíkot húzó repülőgépet. A fény változásait az égen, az ablakkereten.

A méhnyak rövidülés foglalkoztat, mások véleményeire is kíváncsi vagyok. Általában 3–5 cm vastag, és 2,5 cm-nél merül fel a koraszülés veszélye (előfordulhat, hogy nekem már eredetileg is rövidebb volt). Van, akinek egy hét alatt is rövidül fél centit, hiába kíméli magát, tovább folytatódik a nem kívánt folyamat, van, hogy valaki el is veszíti a babát, és van, aki továbbra is úgy mozog, ahogy szokott, és nem lesz semmi gond. Sokan rossz eredményekkel is kihúznak még 8–12 hetet. De fő az elővigyázatosság, nem szabad megterhelnem a méhnyakam és veszélyeztetnem a két apróság életét.

A nemi örömök lehetőségeire is szeretnék rákérdezni az orvosnál. Vajon semmilyen módon nem szabad elérnem a kielégülést? Gondot jelenthetnek a szapora méhösszehúzódások? Tágíthatják a méhszájat? Félek, hogy ha el is akarom kerülni a tudatos örömszerzést, alattomban belém lopakodik a vágy és testem álmomban követeli ki a magáét. Hogyan legyen az ember frigid vagy aszexuális terhesség alatt? Ha folyton pihenek, de a nemi örömöket nem tudom elkerülni, ugyanúgy árthatok a piciknek? Az oxitocin nemű szeretet-, női- és anyai hormonról olvastam, hogy ez a felelős az orgazmuskor és a szüléskor fellépő méhösszehúzódásokért, és a tejképződés megindulásáért. Sokan nem tartóztatják meg magukat várandósság alatt, a mozgásukat sem korlátozzák (egyik barátnőm végigtáncolta a lagziját), mégsem lépett fel náluk hasonló gond. De hát nincs méhnyak-elégtelenségük, nem gyenge a méhnyakuk, mint nekem.

Még legalább két hónapig a lehető legnagyobb önmérsékletre lesz szükségem, minden tekintetben. Magzataink gyönyörűen fejlődnek, minden eredményük rendben van, már csak a méhnyakamat kell kordában tartanom.

Nem olyan könnyű ám pihenni, ahogy azt az emberek gondolják! Főként úgy, hogy nem lehet bármilyen testhelyzetben. A háton fekvés tilos, mert nyomják a picik a gerincet, hátizmot, beleket, ereket, ami lecsökkenti mindannyiunk vérkeringését. A fogorvosnál rosszul is lettem, rám jött egy forrósághullám, izzadni kezdtem, abba kellett hagyni, de aztán ittam vizet, pisiltem, kinyitották az ablakot és átment rajtam. Talán a „vízszintes” üléstől szédültem el, a vércukrom esett le, vagy az alsó végtagok és a szív közti fő vénára nehezedtek a babák. A jobb oldalamon pedig a vese és a húgyvezeték miatt nem ajánlatos heverészni. Meg is ijedtem, mert hol a jobb, hol a bal oldalamon fekszem. De ezek szerint a bal a nyerő! (Régebben meg úgy olvastam, bal oldalon tilos, mert nyomja az ember a szívét.)

Fáj a derekam, a farizmom, a hátgerincem, a nyakam, a lapockám, a vállam. Teljesen elgémberedek, izomlázszerű fájdalom gyötör, és napközben kitekeredett nyakkal dolgozom a gépen. Úgy ébredek éjjel és reggel, hogy minden porcikámat érzem. Emellé légszomj és nehézlégzés is társul, egyszerűen nem kapok levegőt, csak szájon, hangosan szuszogok (a sós víz a párologtatóban segít). Reflux is jelentkezett, a gyomorsav marja a nyelőcsövem. Régen csak gyomorégésem volt, savval nem járt. Úgy érzem magam, mint egy hadirokkant. A három hónap émelygés, majd egy hónap feldobottság után még kaphattam volna egy kis haladékot!

Tele vagyok nyomelemmel és vitaminnal, annyi magnézium és vas van bennem, hogy ragadni fognak hozzám a tárgyak.

Hét kilót híztam, de így van rendjén. Néha elképedek, mekkora a hasam. Hiszen ez volt a cél, még fizettem is érte, és egyre nagyobb lesz, örül neki a férjem. Nem fogom bírni cipelni, panaszkodom. Fel kell kötni. Tejben-vajban fürösztelek, főzök, sütök neked, takarítok, te csak pihenj. Mivel tudnám a napjaidat szebbé tenni? Hozzak filmet, könyvet? Épp elég, hogy vagy nekem.

Már óriási, kényelmes szoptatós babzsákot is kaptam tőle, hétvégén porszívózott, ablakot mosott, függönyt rakott fel, főzött ebédet és kártyázott velem – a kártya mindig sok vidámsággal jár.

A méhnyakrövidülés miatt húgom is aggódik: nagyon kell vigyáznod, tudom nehéz, de pihenj, pihenj, pihenj! Mindenhol hangsúlyozzák, hogy a tornát teljesen el kell felejteni, még a kismamatornát is. Rengeteg ikerterhes a 24. héttől kórházi megfigyelésen van. Három hónap nehéz lesz, de megéri. Nagyon fontos, hogy a picurok minél tovább bent maradjanak.

A férjemtől is ezt hallom, sok-sok pihenés, mert azzal lerövidül a kórház. Még egy gyerekes terhesek is bekerülnek kórházba. A doki annak idején megmondta, hogy nem lesz fáklyásmenet, főleg ilyen rakoncátlanokkal.

Én nagyon aggódom, úgy érzem, rengeteg rajtam a felelősség. Két gyermek életéért vagyok felelős azzal, hogy megfelelően eszem, fekszem, mozgok. De a férjem szerint messze vagyunk még attól, hogy aggódjak, csak figyelmeztetett az orvosunk, hogy vigyázzak. Csak azért lehetek szerinte elkenődve, mert nem mászkálhatok. Minden egyéb rendben van. Ő szívesen pihengetne ilyen szép lakásban. Igaza van. Én sem akarok közös vécére járni, meg a szobatársak rigolyáit elviselni. Minden ismerőse azt mondta, aki idővel kórházba került, hogy inkább feküdt volna itthon, akár a várandósság elejétől kezdve, mintsem két hónapig kórházban.

Biztatásképp átküldte a babanet társalgóját, és bár aggódom, segítenek ezek a szövegek: "Minden hétnek örülök. Mindig kitűzök egy célt és ha elértem, akkor másikat tűzök ki. Eddig a 24. hét betöltése volt a cél (mivel betöltött 24. hét után már nem vetélésnek, hanem koraszülésnek számít a baba világra jötte). Most hogy ez megtörtént, új cél, hogy a baba legalább 1 kg-os legyen, azaz kb. 28. betöltött hét. Ha azt is elérem, megint új célom lesz. És így mindig van miért kitartani és aztán öröm, ha sikerül elérni."

"Ismerek olyat, aki az egész terhességét kórházban fekve töltötte, úgyhogy ez igazán nem nagy áldozat két gyönyörű babáért:)"

Azt ajánlotta a férjem, hogy mi is tűzzünk ki kis célokat. Legyen az első az, hogy két hét múlva is maradjon a cervixem 2,5 cm.

Nehéz feküdni, amikor jót tenne egy kis mozgás. Egyébként is ki kell mozdulnom, háziorvoshoz, vérvételre, máj- és vesekivizsgálásra, védőnőhöz, de nem akarom megerőltetni magam. Vágyom a változatosságra, lakásokat néznék, bevásárolnék. Még a babáknak sem vettem semmit, azt hittem, ráérek. A költözésről már letettem. Egyrészt elképzelhetetlen ebben a helyzetben, jobb, ha a kórház közelében vagyok, meg a gyerekeknek is bármi bajuk lehet az első félévben...Tudom, hogy a picik a legfontosabbak, a legeslegfontosabbak, és pihennem kell, amennyit csak bírok. Megbolondulnék, ha bajuk esne, és kórházba se akarok kerülni. Nem akarok sokat lábon állni, nehogy kihúzza őket a gravitáció.

A férjem szerint minimálisan kell mennem bárhova is: két hétig szigorúan vigyázz magadra, legálabb addig légy szigorú magadhoz, ameddig nem látjuk, hogy mi a helyzet. Elviszlek kocsival bárhova, ha kell menned. Én azt mondom, legyünk nagyon óvatosak, nagyon sok minden múlhat rajta. Másfél hét múlva beszélünk részletesen a dokival, hogy mit lát, autóval mennyire lehet menni, hogy s mint kell elképzelni a pihenést, és lehet, hogy utána jobban járhatunk. Tudjuk először a piciket biztonságban, aztán kimozdulunk.

Pihenj, pihenj sokat, én tejben-vajban fürösztelek, csak beszélj, énekelj a kis aranycsillagokhoz!

Érezzétek magatokat jól itt bent, simogatom őket. Ugye jól vagytok, kis mocorgósak? Amikor a férjem ér hozzám, abbahagyják a rugdalózást. Azt mondja, érzik a keze melegét, hallják a hangját, biztosan összekapcsolják a kettőt, értelmesek, biztosan megismerik őt. Érzik, hogy szeretjük őket, foglalkozunk velük, fontosak nekünk.

Csodás időszakom van, majd kicsattanok az életerőtől, jövök-megyek, emberekkel találkozom, társaságba járok, házibuliban is voltam, bejártam a rokonságot, boltokban nézelődöm, fogorvoshoz járok és hosszú sétákat teszek. A hangulatom pezseg, jól érzem magam a bőrömben. Szinte nem is érzem, hogy növekszik a hasam, legalábbis semmiben sem akadályoz, de persze mindenki meglepődik a méretén és örömmel veszi tudomásul a gömbölyödő pocakot.

Szóval kivirultam. Az ismerősök, barátok érdeklődnek, többen előre engednek a sorban, az élet több területén is figyelmesebbek velem szemben az emberek.

Egészen az orvosi kivizsgálásig tart az öröm, oda is sétával megyek, hiszen a séta jót tesz, mindenki ajánlja a mozgást, egykori és mostani kismama barátnőim is. Panaszmentes kismama vagyok továbbra is, kezdődik az ultrahang, minden a legnagyobb rendben. Látszódik, ahogy a köldökzsinór belemegy a szívbe, a szív kamrái és pitvarai, még a szívbillentyűk mozgása is. A bal és a jobb tüdő, a belső szervek, a gyomor, a vese, a vékonybelek, a máj. Látszódik a húgyhólyag, szép ívben hajlanak a gerincek, minden egyes csigolya és borda látható. A fejek mérete és alakja is szabályos.

Felfoghatatlan számomra, hogy nagymamáink először akkor pillantották meg gyermekeiket, amikor azok megszülettek. Fogalmuk sem volt a nemükről (bár erős megérzéseik, jósló álmaik lehettek, sőt bizonyára voltak). Az orvos szerint szép nagyok, nagyobbak pár nappal a koruknál (20 hét 4 naposak – Ajándék 21 hét 6 napos, Bajnok pedig 21 hetes terhességnek felel meg). Méretük a megfelelő oxigén- és tápanyagellátást és a helyes idegrendszer-működést bizonyítja, bár én a sok terhesvitaminra gyanakszom…

Huszonöt centisek és majdnem fél kilósak. Bajnoknak egész nagy már a dákója...

Ajándék fejvégű, fejjel lefelé jógázik a bal oldalamon - homlokára tett kézzel (470 gr)

Bukfencezik a kis rosszaság

Bajnok pedig haránt fekszik, szinte ül a jobb oldalamon, kicsivel feljebb Ajándéknál (440 gr). Nagyon szép a fejformája!

A hüvelyi vizsgálat után azonban szigorú pihenést írt elő az orvos, hiába érzem igen jól magam, futkosok is ide-oda, ha az ikrek nagyon nyomják a méhszájam, és félő, hogy ha így folytatom, elvékonyodik és kinyílik. A sok járás is megterhelő, így kicsit vissza kell vennem a tempóból, ha nem akarok korábban kórházba kerülni. Férjem egyik ismerősét hét hétig tartották bent, és a hetedik hónapban megszült. A férjem azt javasolja, hogy ne kockáztassunk. A terhestornát és a terhesjógát sem javasolja az orvosom, pedig itthon tornázgattam... Rövidebb sétákra mehetek, csak a megerőltetéstől kell óvnom magam. Kérdeztem, hány hetes koruktól maradnak életben a picik, de azzal tért ki a válasz elől, hogy pihenjek sokat, szeretné, ha a 34. hétig kihúznám. A méhnyak hossza három hete 3 cm volt, most 2, 5 cm, ha 2 cm-es lesz, könyörtelenül be kell feküdnöm. Mostantól kéthetente kell ellenőrzésre járnom, és bármi furát észlelek, azonnal hívjam őt. Kenetet is vett.

Utánaolvastam: könnyen kinyílhatok, idejekorán megszülhetek vagy elvetélhetek a megnövekedett méh és a picik súlya miatt – de ilyenre gondolnom sem szabad! A lényeg, hogy itthon maradjak, és ne kórházban vészeljem át ezt az időszakot. Szófogadó leszek, és kibírom, ha heverészésre vagyok ítélve. Ha már annyi mindent megtettünk értük, ne rontsam el ezt a csodaszép várakozást a rakoncátlanságommal. Makkegészségesek, minden rendben velük, már csak azon kell igyekezni, hogy minél tovább benn maradjanak és ugyanilyen szépen tovább fejlődjenek. Jobb vigyázni, mint megijedni. Férjem azt ajánlja, bánjak úgy magammal, mint egy hímes tojással.

A 19. hét a közérzetem szempontjából csúcsszuper, feldobott vagyok, jól érzem magam. A második harmad valóban sokban eltér az előzőtől és igazán szép időszaka a terhességemnek: tevékeny és életerős vagyok, elmúltak a hányingerek, a gyomorégés csak átmenetileg bukkan fel, és a növekvő pocak is örömmel tölt el. Egyre jobban élvezem a terhességet, nagyon szép érzés. Mások is észreveszik rajtam, hogy jól érzem magam a bőrömben: „nagyon jól nézel ki ám, jól áll  neked a várandósság, mosolygós vagy, ragyogsz”.

Több ismerősnek feltűnik az utcán, hogy gömbölyödök, és a gyógyszertárban soron kívül előreengedtek… Sőt, a vonaton is nagyon előzékenyek voltak. A vasutas a vécé javításán ügyködött, amikor megérdeklődtem, használható lesz-e. Megpróbálja megjavítani, de nem jós, hogy tudja, sikerül-e neki, mondta elég foghegyről. Na mondom mindegy, átfutok a másik vagonba, amikor megáll a vonat. Egy másik kalauz épp ott szállt le a vonatról, végigmért, és kedvesen közölte, hogy ebben a vagonban sem működik a vécé. Ugye állapotos? Mondom igen, de nem sürgős, kibírom. Meddig utazik? Mert nekik kötelességük mosdót biztosítani, ha a vonaton egyik se működik. Hiába szabadkoztam, hogy ne csináljon belőle ügyet, vele kellett mennem és a következő állomáson a helyi személyzeti vécét használnom :) Épp kalauzcsere volt, úgyhogy az egész személyzet tudta, hogy meg kell várniuk, meg bocsánatot kértek, hogy ilyen állapotok uralkodnak. (A nemtörődöm odaszólt a váltószemélyzetnek, hogy "minden vécé beszart"...)

A védőnőt is felkerestem, aki a terhességi vérszegénységemre sok vörös húst ajánlott, főleg borjút és nyulat, illetve reszelt céklát reszelt almával és citrommal. A spenót, cékla, mák, gránátalma, áfonya mind nagyon hasznos. Fogyasszak sok magnéziumot, kalciumot. A húshoz salátát, mert a C vitamin segíti felszívódni a magnéziumot. A fogászati kivizsgálás is kötelező, meg kell nézni a gócokat, mert a vérbe kerülhet a gyulladás. Továbbá kismamatornát, illetve gyógytornát is javasolt. Sokat relaxáljak, hallgassak zenét, mert jót tesz a babának. És ügyeljek a vesémre és a vizeletpangásra – több mozgás, több folyadék! Eleget iszom, de nagyon kell a testmozgás, mert újabb terhességi tünet gyötör: majd' széttörik a gerincem, sajog a derekam, húzza a súly, és néha nyilalló fájdalmat érzek az alhasamban. De kismamajógával, gerincgyakorlatokkal és hosszú sétákkal orvosolható a helyzet. Két nap után át is ment rajtam.

A fogorvost szeptemberben kerestem fel, még a babaprojekt előtt, megröntgezett, talált több gócot, de nem akartam az első három hónap alatt semmilyen beavatkozást. Felkerestem őt ismét. Azt hittem, bepecsételi, hogy minden rendben van, de elkezdte leszedni a fogkövet – soha életemben nem szedték le, dőlt a számból a vér – őrülten vérzik az ínyem, ilyet még nem is láttak, és két fogamat be kell tömni, mert terhesség végére gyökérkezeléssé fajulhat. Vettem néhány drága fogápolási szert a gyógyszertárban, Gengigel ínykenőcsöt és Curasept öblítőt. Arra gondolok, hogy a terhességi hormonok mellett a vérszegénység elleni gyógyszer is okozhatja a túlzott vérzékenységet (a gyógyszerismertető tartalmazza, hogy pl. székletkivizsgáláskor meg kell említeni, hogy szedjük, mert vér lehet benne...)

Ezek a napok a névválasztás jegyében telnek. Ha megtetszik egy-egy név hangzásra, utánanézünk a nevek jelentésének, eredetének. Anyakönyveztethetnénk újat is, ha lenne ötletem. Érdekes beszélő női nevekre is bukkantam, pl. Szamóca, Reményke, Napsugár, Nimfa, Levendula, Füzike, Európa, Móka, Áldáska, Délibáb, és dallamos, dupla mássalhangzós és szótagismétlős nevek, pl. Lelle, Lilla, Lotti, Lili, Hanna, Tilla. Felmenőink neveit nem szeretnénk adni, a saját nevünket sem, és népszerű színészek, zenészek, sorozatszereplők neveinek sincs esélye… Nekünk mindig Bajnok és Ajándék maradnak, de az Ajna, Flóra, Szeréna és a Konrád, Kornél, Ármin versenyeznek egymással – bár valójában már döntöttünk…

A férjem azt mondja, maximálisan boldog. A kislány olyan lesz, mint én, a kisfiú meg rád fog hasonlítani. Egymással versenyezve fognak eléd rohanni.

A 19. hét végén bepánikoltam: nem éreztem a magzatmozgásokat, sem Bajnokét, sem Ajándékét. A férjem nyugtat: életerősek a kicsik, már sejtkorukban megdicsérték őket, és azóta is folyamatosan azt halljuk, hogy nagyon szépen fejlődnek. Nincs okod aggodalomra.

De sehogy sem bírtam megnyugodni. Akartam látni, ahogy mocorognak, ver a kis szívük, vagy hallani a szívhangjukat. Felhívtam az orvosom, aki azt javasolta, menjek be a kórházba és nézessem meg magam, rá hivatkozva. Ott megnyugtattak, hogy ilyenkor nagyon ritkák a magzatmozgások, rendszeresen a 30. héttől, illetve ikrek esetén a 27. héttől várhatóak, de készítettek ultrahangot. A lány a bal oldalamon fejjel lefelé jógázik, a fiú pedig szemközt üldögél. Napközben pihennek, főként este, éjjel és evéskor aktívabbak.

Nem jellemző rám a pánikolás, de eszembe jutott, hogy szerzek otthon használható ultrahang készüléket… Remélem, csak átmeneti állapot :)

Csodálatosan kezdődött az ötödik hónap, éreztük a babák mocorgását (január 10-én, pénteken)! A férjem is, a hasamra tett kezével. Népdalokat, gyerekdalokat énekelget neki, kirándulgatunk, a kavicsos-kagylós Duna partján és a part menti fák közt sétálgatunk napsütésben, és semmilyen gyomorfájás és egyéb negatív terhességi tünet nem gyötör (majd előbb-utóbb ismét kitalálsz magadnak valamilyen végzetes kórt, nevetett a barátnőm). Szóval olyan jól vagyok, hogy el sem hiszem, hogy a terhesség ilyen is lehet! Az enyhe időjárás, a téli napfény is sokat segít a jókedvemen, ráadásul elérkezett az újabb ultrahang ideje is (január 14.).

Kézhez kaptuk az integrált teszt (Down-kór, más számbeli kromoszóma-rendellenességek és az idegcsőzáródási rendellenességek kiszűrésére) eredményét, ahol a szűrővizsgálat eredménye azt hozta, hogy a kockázat alacsony.

A genetikai teszt és a korábbi nyaki redő és orrcsont vizsgálatok eredményei és a mai ultrahang alapján nem lehet baj, de az orvos esetlegesen magzatvíz vételt is javasolt, de a kockázatok ismételt ismertetése után (fél százalékos vetélési esély) ezt elutasítottuk. Tudomásul vettük, hogy teljes biztonsággal minden rendellenesség nem szűrhető ki. Ha elmennénk genetikushoz, és kiderülne, hogy az egyikkel baj van, akkor sem vetetnénk el, úgyhogy nincs értelme elmennünk, mert félnénk, hogy az okozott méhösszehúzódások kárt tennének a másikban is. Már húsz centis csöppségekről van szó, a közös gyümölcseinkről! Hiszünk benne, hogy makkegészségesek. Nagyok és erősek, a koponyájuk szabályos, a gerincük szépen ívelt, a szívük szaporán dobog, gyomruk és húgyhólyagjuk egészségesen feketéllik, kezüket-lábukat ügyesen mozgatják.

Megtudtuk a nemüket is! A (Ajándék) a lány, B (Bajnok) a fiú, ahogy saccoltuk.

A leányzó:

A kislegény:

Ha összeraknánk őket, negyven centik lennének, akár meg is szülhetnék… Csak nevetett a doki. Azért ez nem így működik. Mindenesetre jól összehoztuk, egy terhességgel az egy fiút és az egy lányt…

Kérdeztem a dokitól, egyem-e a sok gyógyszert, vitamint. Igen, ikrek esetében mindenesetre. És még több magnéziumot, mert nyolc óra alatt felszívódik. Ez nem olyan, mint öregkorban szedni a marék gyógyszert, itt két új élet fejlődéséről van szó. Szóval terhesvitamin, magnézium, kalcium, és az újabb vérvételig vas folsavval. Gyomorégésre csak Renniet szedjek, megeshet, hogy a két húsz centis magzat már nyomja a gyomrot, kerüljem a zsíros, fűszeres, szénsavas ételeket, italokat. Pihenjek sokat. Ha bármi kérdésem felmerülne vagy problémám lenne, ne habozzak, hanem hívjam őt.

Ezúttal a hasi ultrahang mellett hüvelyi is volt, hogy megnézze, nem tágulok-e túlzottan, de csak három centire, ami rendben van. Szeretné, ha minden szempontból rendben lenne a terhességem.

Kétféle attitűddel találkozunk, amikor tudomást szereznek róla, hogy ikreket várunk, a borúlátóval és a derűlátóval. Egyesek a fejüket fogják, hogy bizony fel kell kötnünk a gatyánkat, szinte sajnálkoznak, mások meg örvendeznek, hogy mennyire csodás, hogy mindjárt kettő, és milyen szép időszak áll előttünk! Az egyik nagymamám például azt mondta, jobb a kettő, mint az egy, vagy az egy se.

Vérvételkor is örömmel kommentálták, hogy ikrek lesznek. Anyósom szomszédjai szerint ketten jobban ellesznek egymással, mintha egyedül lennének és folyton foglalkozni kéne velük. Állandóan lesz társaságuk, akivel gügyöghetnek, beszélgethetnek, játszhatnak, zajlik majd köztük a folytonos nonverbális-verbális kommunikáció. És a vicces megközelítéseket is szívesen fogadom: a fodrászlány szerint a két mellel majd tudnak koccintani szilveszterkor.

Olyan megjegyzéseket is kénytelen voltam meghallani, hogy Jesszusom, de durva, felkészültetek rá? Élvezzétek még ki ezeket a napokat, mielőtt megszületnek. Egy perc időd se lesz, arra számíts. De szerencsére egyre szelektívebb a hallásom, és egyre jobban tudom kezelni a hasonló kijelentéseket. - Lesz bőven gondotok. - És örömünk is, vágom rá én. Kétszeres örömünk!

Azt hiszik, nem vagyunk vele tisztában, mivel fog járni az élet a babákkal? Tapasztalatból természetesen nem tudjuk, hiszen az első gyermekeink lesznek, de nincs gond a realitásérzékünkkel. Bizonyára számos szokatlan és emberpróbáló helyzet áll elő, és tisztában vagyunk vele, hogy kimerültek leszünk, többször felébresztenek éjnek évadján, mert éhesek, fáj a hasuk, nő a foguk, fognak sírni, de nevetni is, és pici kezükkel duplán megsimogatnak. És ahogy barátnőm utalt rá, két terhesség helyett egyet kell kihordanom! Nem mintha ez különösebb kiváltság lenne, hiszen a terhesség csodás időszak, érdeklődéssel és szeretettel figyelem testem változásait, a picik növekedését, mozgását, új érzések formálódnak bennem, de sajnos nem tartozom azok közé a nők közé, akik problémamentesen élik meg ezt az állapotot. Sok előnye van a két gyerek egyszerre érkezésének, például nem szoptatok három évig, mint egy barátnőm, akinek egymás után jött a két gyerek. Bizonyára nehéz lesz az első év, segítségre is szükségem lesz, de a családból, ismerősi körből több dada is felajánlkozott. Nem leszek önként önfeláldozó, mint sok barátnőm, aki minden fronton egyedül igyekszik helytállni. Elfogadom a segítséget, hogy átvegyék a teher egy részét. Habár nem lesz teher, de nem akarok mindenáron az anyai és háztartásbeli szerepek rabja lenni, főzés, takarítás, szoptatás terén egyaránt helytállni, nem akarom, hogy feszült és nyúzott legyen az anyukájuk (habár biztosan nem fogom tudni elkerülni a teljes kimerültség állapotát).  Egyes ismerőseink kettesben is kimozdulnak az egyéves baba mellől, és szerintem is szükség van a párban töltött pillanatokra, nemcsak a gyerekekkel közös programokra.

Kezdetben szívesen hallgattam az ismerősöket a terhes időszakukról és a gyerekneveléséről, de egyre nehezebben viselem a mindentudó anyukákat. Összegyűjtötték rokonoktól, ismerősöktől, könyvekből, internetről a tudásukat, és nagyon meggyőzően beszélnek. Szerencsére vannak megengedő anyukák is, akik azt mondják, hallgass a megérzéseidre, és ne érezd magad nyomás alatt – a társadalmi elvárások, a rokoni, baráti kör elképzelései által. Szoptass, amíg jól esik, ne erőltesd, ha már teher lesz, és mindent csinálj úgy, ahogy neked a legjobban megfelel.

Az örömteli napokat váltogatják a fájdalmasak, amikor például gyomorégés gyötör. Kínzó, égető, fájdalmas gyomorégés, de szerencsére a gyakori étkezések és a Salvus víz segít. A terhességi vérszegénységre kiírt vastabletta szedési idejére is ügyelnem kell – két órával evés után, egy órával előtte – de eddig székrekedést, aranyeret szerencsére nem tapasztaltam.

Már megszoktam, hogy többször felcsuklom, csak egy-egy magányos csuklás tör elő belőlem, naponta néhány alkalommal, és éjjelente is. A bal fülemben folyamatosan dobogó érhez is hozzászoktam (a vérnyomásom továbbra is alacsony, 85/65 az átlag, de a pulzusom magas). Az ínyvérzés is mindennapos. Új dolog viszont a fájdalmas alhas. Valószínűleg a méhszalagok nyúlnak, húzódnak. Ez a feszülés elég kellemetlen tud lenni… Láthatóan megnőtt a hasam, pedig csak három kilót híztam (57,5-ről 60,5 kg-ra), ami a hasam láttán elég hihetetlen...

Mozgáshiány is gyötör. Egyrészt nem merem megterhelni magam, nehogy kárt okozzak bennünk, másrészt hosszabb séták esetében a megfázástól is tartok (hiába öltözöm be úgy, mintha Szibériában lennék, mégis átfázom és nehéz felmelegednem). Úgy érzem olykor, hogy túlontúl óvom magunkat. Korábban heti kétszer negyven percet ellipsziseztem, a teherbeesés előtti kiránduláson napi nyolc-tíz órákat gyalogoltunk három héten át, nyári hétvégenként a hegyekben túráztunk, tavakban úsztunk. Most meg háromnaponta egy-másfél óra séta, meg háromnaponta itthoni terhesjóga, egyébként heverés, üldögélés a gép előtt. Néha összeszedem magam, és fellázadok az uralkodó állapotok ellen. Ha kimozdulok, kellemes terhesruhákba bújok, de itthon a legkényelmesebb ruháim kapom magamra, amik nem feltétlenül bájosak. Adnom kell magamra, oda kell figyelnem a kinézetemre, és nem utolsósorban az étkezésemre. Naponta többször keveset kell ennem, minél kevesebb zsíros és fűszeres ételt (szinte csak párolt zöldséget meg leveseket eszem). Ma kimozdultam finom sokmagvas-tonhalas szendvicsért, elvittem végre a lombikról maradt gyógyszereimet, injekcióimat is gyógyszertárba (ezt nagy lépésnek tartom, mert elfogadtam, hogy már nem lesz rájuk szükség), és bementem egy fodrászatba, ahol szépen rendbe szedtek. Sőt egy csomó terhességi-szoptatási ötletet adott a fodrász, aki egy éve szült, pl. ne használjak mellbimbóvédőt, se krémet, ha begyullad, az anyatej és a babanyál a legjobb rá.... A barátnőm szerint is az anyatej a nyerő, de a körömvirágos mellkrémeket is megpróbálhatom. Azt is ajánlja, hogy tanuljam a szoptatást, mert nem elég az elhatározás. Előtte a mellbimbó nem volt ahhoz a súrlódáshoz szokva, hogy naponta tizenötször szopogassa valaki. Meg kell szoknia a terhelést. Neki mindkét esetben kisebesedett, és őrülten fájt két-három napig. Akkor kell erősnek lenni, nem feladni. De a lényeg az, hogy ki kell bírni, összeszorított fogakkal, és akkor a fájdalomra kibeszélve nem nyúlok tápszerhez, és megnyertem a lottó ötöst. Nem kell bébitápok elkészítésével bajlódnom éjjel-nappal.

Ami még gondot okoz, a különféle fekvési, alvási helyzetek... Egyikben sem érzem igazán kényelmesen magam. De a lényeg, hogy a picuroknak a legjobb legyen.

Egyre nyilvánvalóbban látható és érezhető a hasam. A zöldséges is megkérdezte kedves hangsúllyal, hogyan vagyok. Már tavaly is látta rajtam, de szeretne rá kérdezni, hogy tényleg babát várok-e. Mert neki az ilyenhez jó a szeme... Ő is sokat beszélt a saját tapasztalatairól, és vastabletta helyett gránátalma és áfonya készítményeket javasol, mindent, ami vörös és természetes. És a terhesvitaminok helyett is vannak zöldség- és gyümölcskészítmények, érdemes lenne elgondolkodnom, nem lenne-e érdemes azokkal helyettesíteni. Én mindig a természetesség híve voltam, de gyomorégések esetén nem igazán tudok sok zöldséget, gyümölcsöt enni, és a terhesvitaminban benne van minden szükséges vitamin, nyomelem stb. Nem akarom, hogy bármi hiányozzon a szervezetemből. Korábban tabletta formájában csak szopogatótablettákat vettem a számba évente két alkalommal gyomorégésre, minden egyebet kerültem, még a vitamintablettákat is, most meg a tabletták fogságába estem (korábban ideiglenes kúraszerűen fogyasztottam aloe vera lét, gránátalmalét, méhpempőt).

De nem panaszkodom. Szerencsére minden nap sok párolt zöldséget fogyasztok, sőt nyersen is, karalábét, paradicsomot, paprikát, erős gyomorégés esetén nyers krumplit. A laktató, hizlaló banánt sikerült kiszorítanom az étrendemből, már főleg körtét, narancsot, mandarint, kivit eszem. És sok avokádót, meg magvas ételeket.

Sokat simogatjuk őket, sokat gondolunk rájuk, és folyton a jövő heti ultrahang lebeg a szemünk előtt. Egy hét múlva ismét látjuk őket! Én már alig bírom kivárni. A férjem azt mondja, gondoljak csak bele, nekik sokkal többet kell várniuk, mire engem megpillanthatnak! Én még mindig nehezen hiszem el, hogy bennem vannak, pedig minden jel arra utal. Olykor érzek mozgásokat, egy-egy mocorgást, rúgást, de nagyon belül, és olyan, mintha az emésztési folyamat részét képeznék, máskor meg teljesen biztos vagyok benne, hogy apró testek mocorognak bennem érezhetően. De látni akarom őket, hogy tényleg ott viháncolnak a hasamban! A férjem szerint fognak még eleget rugdosni, sokallni is fogom!

A férjem minden nap énekel nekik, és kéri, én is beszéljek hozzájuk és énekeljek, hogy megismerjék a hangomat. Mert csak nézni fognak, amikor megszületnek, hogy ki ez a néni. És csak az apjuknál fognak megnyugvást találni. Fura dolog magamban beszélgetni nekik, többnyire inkább simogatom őket, miközben krémezem a hasam.

Jaj, mikor foghatom már végre őket a karomba! Most vagyok kb. a félidőnél…

A 15. hét elején „A” és „B” (azaz Ajándék és Bajnok) ülőmagassága 86 és 92 mm. A kisebbik („A”) nagyon virgonc. Fel-le hányja-veti magát, megemeli a popsiját, rugdos, fejre áll.

A másik szépen fekszik a hátán, és mintha az ujját szopná, meg integetne (az élénk szülői képzelőerő!). „A” valószínűleg fel akarja ébreszteni „B”-t, vagy egyszerűen csak letornázza a „felesleges” kilókat.

Remélem, hogy ha előbújnak, akkor nem külön-külön, hanem egyszerre alszanak, egyszerre sírnak, egyszerre nevetnek, és nem akkor kezd rá az egyik, amikor abbahagyja a másik!

Imádnivaló kölkök! Már látható a gerincoszlopuk és a gyomruk! Meg persze az öt ujjuk is. Igazi aprócska emberpalánták.

A jobb oldali vesemedence-tágulatomról és vizeletemben a baktériumokról azonnal megfeledkeztem, amint feltűntek a picik képernyőn. A dokim írt ki Zinnat tablettát (antibiotikumot) és bórsavas kúpot, majd Neo-ferro-folgrammát (vas- és folsavhiányos vérszegénység kezelésére, valamint a terhesség során annak megelőzésére) kell szednem. Természetesen az is sokat jelentett, hogy foglalkozik az egészségemmel. Terhesség alatt nem szereti a gyulladásokat. Mivel a baktériumok ölik a vasat, vérszegénységet alakíthatnak ki (sőt már van is), ezért kell majd vasat is szednem. Kérdeztem, nem tolhatjuk-e odébb a piciket, hogy ne nyomják a vesevezetékemet, de kiderült, hogy a méhfal mögött mindenütt húzódik vesevezeték, így hiába tolnánk őket bárhová…

Karácsonykor fogadtuk a családtagokat, együtt ettünk-ittunk, sétáltunk a forralt bor és kürtős kalács illatú karácsonyi piacon, majd útra keltünk és felkerestük a rokonság maradék részét. A picik most sok új ízzel megismerkedhettek, illetve feleleveníthették az ismerős ízeket. A borsó- és lencselevesen keresztül különféle halakkal és krumplisalátákkal, bejglivel, mézes ostyával és sütemények széles választékával. Bizonyára sokat nőttek, legalábbis hasam megnövekedett térfogata ezt sugallja (bár a kettő közt nincs feltétlenül összefüggés). Mindenütt örülnek a pocaklakóknak. Az egyik nagymamám most tudta meg, könnyek közt sem bírtam neki kinyögni, a másik már tudta, és bekopogott nekik, hogy már várja őket!

A férjem már alig várja, hogy játsszon velük. Hogy tele legyen a lakás gügyögéssel, mászással, csipkedéssel, kakiszaggal, sírással, kacagással. Hogy kapirgálják a fejét és masszírozzák. Valószínűleg pórázon kell majd őket tartani az utcán, a játszótéren, akár a lakásban is, hacsak meg nem tanítjuk őket egy irányba mászni és járni, mert kétfelé nem fogok tudni rohanni.

Amikor simogatjuk őket, szinte felfoghatatlannak tartjuk, hogy pár centire mocorognak a kezünktől!

Néhány nap múlva újabb vérvétel vár rám, az integrált teszt második része. Január második hetében tisztában leszünk a genetikai eredményekkel. A doki biztat, hogy az ultrahangfelvételek alapján nincs okunk aggodalomra, szép szabályosak, jól fejlődnek. Mi is így gondoljuk, csak akarunk egy számszerű kimutatást is a megérzéseinkről.